Vádat emeltek Blatter és Platini ellen

Hűtlen kezeléssel vádolják a FIFA és az UEFA egykori elnökét.


A svájci Legfőbb Ügyészség (OAG) vádat emelt a Nemzetközi (FIFA), valamint az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) korábban elnökként vezető Joseph Blatterrel, valamint Michel Platinivel szemben kétmillió svájci frank (681 millió forint) jogellenes kifizetésének megszervezése miatt.

Az OAG keddi közleménye szerint Blattert csalással, hűtlen kezeléssel, felelőtlen gazdálkodással, továbbá okirat-hamisítással vádolják. Platinivel szemben csalás és okirat-hamisítás szerepel a vádpontok között, továbbá az, hogy tudomása volt, illetve segédkezett a hűtlen kezelésben és a felelőtlen gazdálkodásban.

Az ügyészség kiemelte: Platini - aki 1998 és 2002 között FIFA-tanácsadóként tevékenykedett - 2011-ben jogosulatlanul jutott az összeghez, hiszen a munkájáért már korábban kifizették.
"A kifizetés károsította a FIFA-t, és törvénytelenül gazdagította Platinit" - tájékoztatott az OAG.

A 85 éves Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, az ellene folytatott svájci és amerikai vizsgálatok már évek óta tartanak. Blattert korábban hat évre tiltották el minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ez októberben lejárt ugyan, de azt már tavasszal újabb közel hét évvel meghosszabbították.

A 66 esztendős Platini 2007 elején lett az UEFA elnöke, és a Blatter-ügy után még a FIFA elnöki székére is pályázott. Végül azonban visszalépett, mert nemcsak tanú, hanem vádlott is lett, ennek következtében pedig az európai szervezet etikai vizsgálatot indított ellene, majd 2016 elején őt is eltiltották mindenfajta tevékenységtől, ami a labdarúgással kapcsolatos.


Borítókép: Chris Brunskill Ltd/Getty Images

Videók