A vártnál előbb pályára léphet a doppingolással vádolt Ajax-játékos

Andre Onana büntetését három hónappal csökkentették.


Egy évről kilenc hónapra csökkentették az eltiltását az Ajax Amsterdam labdarúgócsapata kameruni kapusának, Andre Onanának, aki dopping miatt kapta a büntetést.

A 24 éves játékost október 30-án ellenőrizték, és a szervezetében a tiltott szerek közé tartozó lasimacot mutatták ki. Azzal védekezett, hogy miután rosszul érezte magát, be akart venni egy aspirint, de véletlenül a barátnőjének felírt gyógyszert vette be, amelynek szinte ugyanolyan volt a csomagolása.

Az eltiltást az európai szövetség szabta ki, az enyhítésről pedig a nemzetközi Sportdöntőbíróság határozott. A mostani döntés nyomán a játékos november 3-án visszatérhet a pályára.

A hírek szerint az Arsenal érdeklődik a halóőr iránt, és az enyhítés elősegítheti a szerződtetését. Ráadásul így a januári Afrika Kupán is számításba veheti őt a kameruni szövetségi kapitány.

A kapus a Samuel Eto'o Akadémián nevelkedett, majd 2015-ig az FC Barcelona utánpótlás-programjában pallérozódott. Az elmúlt szezonokban stabil kezdőjátékosa volt az Ajax felnőtt együttesének.

Borítókép: Gerrit van Keulen/BSR Agency/Getty Images
 

Videók