Csaknem hatvan kínai labdarúgócsapat változtat nevet

A legfelső négy osztályban a csapatok nem viselhetik támogatóik, befektetőik nevét.


Eddig 58 kínai labdarúgócsapat kérvényezte a neve megváltoztatását az ország sportági szövetségének (CFA) decemberi döntése nyomán.

A CFA december közepén szigorú pénzügyi korlátozásokat vezetett be a bajnokságban, és arról is döntött, hogy a legfelső négy osztályban a csapatok nem viselhetik támogatóik, befektetőik nevét.


"A klubtulajdonosok gyorsan cserélődtek, ezért a csapatnevek is változtak. Ez nem volt hasznos a futballkultúra ápolása szempontjából" - mondta egy hónappal ezelőtt Csen Hszü-jüan, a CFA elnöke.

A szövetség szerdai közleménye szerint az eddigi kérelmek több mint nyolcvan százalékát jóváhagyták. Kádár Tamás csapata, a 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben bajnok Santung Luneng például Santung Tajsan néven, a 2018-as bajnok Sanghaj SIPG pedig Sanghaj Hajkang néven folytatja szereplését. Korábban a nyolcszoros bajnok Kuangcsou Evergrande a nevét Kuangcsou FC-re változtatta, míg a városi rivális Kuangcsou R&F-ből Kuangcsou City lett.

Egyes klubok - például a Peking Kuoan és Henan Csienje - és szurkolóik azonban tovább küzdenek eddigi nevük megőrzéséért.

 

Kép: Twitter/CGTN Sports

Videók