Menesztették Bölöni Lászlót

A Gent vezetőedzőjét 25 nap után küldték el.


Huszonöt nap után, egy nappal a Rapid Wien elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt menesztették Bölöni Lászlót a belga KAA Gent labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

A 67 esztendős erdélyi születésű szakembert augusztus 20-án nevezték ki az előző szezonban bajnoki ezüstérmes klubnál.

"A csapatban és körülötte kialakult légkör lehetetlenné tette a további együttműködést" - áll a klub hétfői közleményében.


A KAA Gent öt bajnokijából négyet elveszített az idényben, így a 16. helyen áll a 18 csapatos belga élvonalban. Bölöni irányításával három bajnokit játszott a gárda, ebből egyet nyert meg két vereség mellett.

Ivan De Witte klubelnök kijelentette: tévesen ítélte meg Bölöni Lászlót, és talán túlságosan elhamarkodott döntést hoztak a kinevezésével.

"Vállalnunk kell a felelősséget. Hogy őszinte legyek, elnökségem idején még soha nem éreztem ekkora ellenállást egy edzővel szemben a szurkolók és a játékosok részéről. Rossz választás volt. Pont" - nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján.

Ideiglenesen eddigi segítői, Wim De Decker és Peter Balette együtt fogják vezetni az együttest, amely a selejtező harmadik fordulójában kedden 21 órától fogadja osztrák riválisát.

Bölöni játékosként 107-szer szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig Belgium mellett dolgozott francia, portugál és görög élvonalbeli kluboknál, illetve a Közel-Kelet több országában, továbbá a román nemzeti együttes szövetségi kapitánya is volt.

Borítókép: Ed van de Pol/Soccrates/Getty Images

Videók