7 ponttal gazdagodott a PAOK

A görög csapat visszakapta a korábban elvett pontjait.


A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a PAOK fellebbezésének, így a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő csapat visszakapta a március elején a tulajdonjogi szabályok megsértése miatt levont hét pontját.

A határozat azonban csak ideiglenesen segítette a második - már Bajnokok Ligája-indulást érő - helyre a szaloniki gárdát, ugyanis a CAS az ügyet és az ítéletét továbbította a görög szövetség fellebbviteli testületéhez. Hozzátette: az adott körülmények között nem tartotta helyénvalónak végleges és kötelező érvényű határozatot hozni, amely súlyos következménnyel lehet a görög labdarúgásra.

A PAOK és a Xanti csapatát az Olimpiakosz panaszolta be a görög szövetségnél, arra hivatkozva, hogy a két csapatnak azonos a tulajdonosi háttere, ami ellentétes a szabályokkal.

Egy ideig még az is az elképzelhető szankciók között szerepelt, hogy a vétkes klubokat kizárják az első osztályból, de a görög kormány utasítására megváltoztatták a fegyelmi szabályzatot, és "csak" pontlevonással büntették őket.

A bajnoki címért zajló versenyfutás tavasszal még szoros volt, az Olimpiakosz viszont azóta bebiztosította az aranyérmét. A második, még BL-indulást jelentő helyért azonban nagy csatát vív egymással a PAOK és az AEK Athén, előbbinek - a visszakapottakkal - 68 pontja van, utóbbinak 65 pontja. A felsőházi playoffban még három fordulót rendeznek, a PAOK vasárnap az Olimpiakosz, szerdán az AEK vendége lesz.

Az alsóházi rájátszásban szereplő Xanti együttesének pontlevonása érvényben maradt, mert a gárda nem nyújtott be fellebbezést a CAS-hoz.

Borítókép: Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images

Videók