Balotellinek csak a szája volt nagy

Az olasz jóslata nagyon nem jött be.


Mario Balotelli még 2012-ben tett egy merész kijelentést a Liverpoollal kapcsolatban, amire most rácáfoltak a vörösök.

Az olasz válogatott egykori játékosa abban az időben még a Manchester Cityt erősítette és épp a Manchester United csapatával volt nagy harcban a bajnoki címért. Balotelli kijelentette, hogy aznap, amikor a Liverpool bajnok lesz, bekövetkezik majd a világvége.

A csatár 2 évvel később kikötött Liverpoolban. Az angol csapat Luis Suarez helyére keresett valakit, Balotelli azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: 16-szor lépett pályára és mindössze 1 gólt szerzett. A játékos akkor úgy fogalmazott, élete legnagyobb hibája volt oda szerződnie.

„A szurkolók fantasztikusak voltak és a csapattársaimmal is jóban voltam, de hogy őszinte legyek nem szerettem a klubot. Két edzőm volt, Brendan Rodgers és Jürgen Klopp. Emberként egyikük sem tett rám jó benyomást, nem értettem meg őket.”

Nyolc évvel Balotelli első kijelentését követően a Liverpool bajnoki címet szerzett, és egyúttal az is bebizonyosodott, hogy még a csatárnak sincs hatalma az univerzum fölött.
 

Borítókép:  Clive Brunskill/Getty Images

Forrás: kick442.com

Videók