Óriási baki? Kiszivárgott ki kapja idén az Aranylabdát

A dokumentum szerint Cristiano Ronaldo a legjobb háromban sincs benne.


Spanyolországban napok óta cikkeznek arról az újságok arról, hogy Lionel Messi nyerte az idei Aranylabdát.

Úgy tűnik már eldőlt kié lesz a 2019-es Aranylabda, ugyanis felkerült az internetre egy dokumentum fotója, amelyen a szavazás végső eredménye látható. Ha hinni lehet a képnek, akkor 446 ponttal Lionel Messi nyerte meg a díjat a Liverpoolos Virgil van Dijk előtt.

Az argentin futballzseni a hatodik aranylabdáját nyerheti meg. Virgil van Dijk kiváló évet zárt a Liverpoollal, ugyanakkor meglehet, hogy Messivel szemben ez is kevés a sikerhez. 


Messi ugyan idén nem nyert semmilyen nemzetközi tornát a csapataival, de európai aranycipős lett, és megkapta a FIFA Év Játékosa díjat is, miközben a Barcelonával spanyol bajnok lett, emellett hatodik alkalommal lett spanyol gólkirály.

A dokumentum szerint a harmadik helyen Mohamed Salah zárt, míg az ötszörös győztes Cristiano Ronaldo ezúttal csupán a negyedik lett.

Hivatalosan a győztes személyét hétfőn hirdetik ki az Aranylabda-díjátadón Párizsban.

A gálán nemcsak a legjobb férfi játékos díja kerül átadásra, de kiderül, ki volt a legjobb női labdarúgó, valamint, hogy kik közül lesz a legjobb U21-es férfi játékos, azaz kié lesz a Kopa-trófea. Új trófea a legjobb kapusnak járó, Lev Jasinról elnevezett díj is.

Az Aranylabda-jelöltek 30-as listája:

Sadio Mané (27 éves, szenegáli, klubja a Liverpool)
Sergio Agüero (31, argentin, Manchester City)
Frenkie de Jong (22, holland, Ajax/Barcelona)
Hugo Lloris (32, francia, Tottenham)
Dusan Tadics (30, szerb, Ajax)
Kylian Mbappé (20, francia, PSG)
Trent Alexander-Arnold (21, angol, Liverpool)
Donny van de Beek (22, holland, Ajax)
Pierre-Emerick Aubameyang (30, gaboni, Arsenal)
Marc-André ter Stegen (27, német, Barcelona)
Cristiano Ronaldo (34, portugál, Juventus)
Alisson (27, brazil, Liverpool)
Matthijs de Ligt (20, holland, Ajax/Juventus)
Karim Benzema (31, francia, Real Madrid)
Georginio Wijnaldum (28, holland, Liverpool)
Virgil van Dijk (28, holland, Liverpool)
Bernardo Silva (25, portugál, Manchester City)
Szon Hung Min (27, dél-koreai, Tottenham)
Robert Lewandowski (31, lengyel, Bayern München)
Roberto Firmino (28, brazil, Liverpool)
Lionel Messi (32, argentin, Barcelona)
Rijad Mahrez (28, algériai, Manchester City)
Kevin De Bruyne (28, belga, Manchester City)
Kalidou Koulibaly (28, szenegáli, Napoli)
Antoine Griezmann (28, francia, Atlético Madrid/Barcelona)
Mohamed Szalah (27, egyiptomi, Liverpool)
Eden Hazard (28, belga, Chelsea/Real Madrid)
Marquinhos (25, brazil, PSG)
Raheem Sterling (24, angol, Manchester City)
Joao Félix (19, portugál, Benfica/Atlético Madrid)

 

Borítókép: MTI/EPA/Valeriano Di Domenico

Forrás: caughtoffside

Videók