„Számunkra nem elég csak a három pont”

A múlt eredményeiben bízhatnak az oroszok a finnek ellen.


A finn válogatott azt követően, hogy megnyerte első csoportmérkőzését, a másodikon nyomás nélkül léphet pályára Oroszország vendégeként szerdán, a - részben budapesti rendezésű - labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az északmacedónokhoz hasonlóan Eb-újonc finnek 1-0-ra győzték le a dánokat azon a szombati összecsapáson, amelyen Christian Eriksen, a rivális klasszis középpályása szívroham következtében a 43. percben összeesett a pályán. Eriksen életét sikerült megmenteni, majd állapotát stabilizálni, viszont azóta is kórházi megfigyelés alatt van. Az oroszok ezzel szemben hazai pályán nagyon sima, 3-0-s vereséget szenvedtek a világranglistát vezető, világbajnoki bronzérmes belgáktól, így a szentpétervári összecsapáson még az egy ponttal sem lennének sokkal jobb helyzetben.

"Természetesen nagyszerű dolog, hogy már három pontunk van, de számunkra ez nem elég. A következő mérkőzésre koncentrálunk, és magabiztosak lehetünk, hiszen az előző körben egy kiváló csapat elleni találkozót hoztunk le kapott gól nélkül" - idézte az európai szövetség, az UEFA honlapja Markku Kanervát, a finnek szövetségi kapitányát.


Fotó: UEFA/UEFA via Getty Images

Az oroszokat irányító Sztanyiszlav Csercseszov arról beszélt, hogy főként az egyéni teljesítményeknek kell feljavulniuk, hiszen ezen a szinten az ellenfelek minden apró hibát kihasználnak.

Az oroszok a statisztikában bízhatnak, ugyanis a finnektől csak egyszer kapott ki a nemzeti csapatuk - valamint annak elődje, a Szovjetunió legjobbjaiból álló együttes -, még az 1912-es olimpián. Oroszországként négyszer játszott a finnekkel a Szbornaja, a mérlege százszázalékos, 15 szerzett és mindössze egyetlen kapott gól kíséretében. Az oroszok ugyanakkor hat mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatban vannak az Eb-k tekintetében: legutóbb még a 2012-es torna első fordulójában, a cseheket győzték le 4-1-re. A két csapat Szentpéterváron csap össze egymással. A találkozó játékvezetője a holland Danny Makkelie lesz.

A várható kezdőcsapatok:
Finnország:
Hradecky - O'Shaughnessy, Arajuuri, Toivio - Uronen, Kamara, Sparv, Lod, Raitala - Pukki, Pohjanpalo
Oroszország:
Sunyin - Mário Fernandes, Szemjonov, Dzsikija, Karavajev - Barinov, Ozdojev - Zobynin, Mirancsuk, Golovin – Dzjuba


Borítókép: UEFA/UEFA via Getty Images

Videók