Nem sokon múlott –Boncoljuk fel a mérkőzést

A németek voltak gyengék, vagy jó volt a magyarok taktikája?


A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.

Sokan biztosan azt kérdezik, fontos ez? Az eredmény magáért beszél, szokták mondani, nos, ebben az esetben sokkal több is lehetett volna ebben. Sokan úgy gondolták, hogy ezek a németek mivel muszáj jó eredményt elérniük, átgázolnak a magyarokon, mint ahogy azt tették a portugálok ellen. Az arcukra fagyott a mosoly.


Fotó: uefa.com

A kapura lövések száma 16-8, ami teljesen normális, hiszen a magyar csapat volt az, akik mélyebben védekeztek, míg a németek legnagyobb fegyvere a beadások voltak. A kaput eltaláló lövések, már inkább Marco Rossi csapatának kedveznek, hiszen, ha azt nézzük, hogy a németek 16-ból csak 6-szor találtak kaput, nem lehetnek elégedettek. Míg a másik oldalon abból a 8 kísérletből, 4-szer sikerült veszélyeztetni. A blokkolt lövések 4-1, jajj, bár ebből legalább eggyel több lenne Gulácsiék mellett, de nincs.


Fotó: uefa.com

A labdabirtoklás 70-30 lett, de talán erre számítani is lehetett. Viszont ez a szám a pályán annyira nem mutatkozott meg, birtokolták ugyan a labdát, de nem tudtak olyan aggasztó nyomást folyamatosan ráhelyezni ellenfelükre.


Fotók: uefa.com

Hogy miben voltak jobbak a magyarok? Szív, akarat, erő és harciasság! Ezeket nem lehet statisztikákba foglalni!

Borítókép: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség/Facebook

Videók