"Nem sírok sárga vagy piros lap után”

Deschamps boldog, de látott hibákat a franciáknál.


Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitány örült csapata németek felett aratott 1-0-ás győzelmének, ám látott hibákat is együttese játékában a labdarúgó Európa-bajnokság magyarokat is felvonultató F csoportjának első fordulójában.

A világbajnoki címvédő franciák Mats Hummels öngóljának köszönhetően szerezték meg a három pontot a müncheni mérkőzésen, amelyen egyértelműen ők játszottak veszélyesebben, két meg nem adott gól mellett a kapufát is eltalálták.

"Nagyszerű meccset játszottunk egy kiváló ellenféllel. Azt nem mondanám, hogy uraltuk ellenük a találkozót. A német nagyon jó csapat, s okozott nekünk nehézségeket" - nyilatkozta a találkozó után a szakvezető. - "Sokat birtokolták a labdát, többet mint mi, de mi nagyon jól védekeztünk. Csinálhattunk volna egy-két dolgot jobban, különösen a labdatartásra gondolok, illetve többet kellett volna törekednünk arra, hogy fölényben játszunk."


Fotó: UEFA/UEFA via Getty Images

Joachim Löw, a német nemzeti csapattól a kontinenstorna után távozó kapitány a meccs után arról beszélt, hogy a hibákat van még idejük kijavítani az Eb-n.

"Vesztettünk, ezért csalódottak vagyunk, de van még két csoportmérkőzésünk, így meg tudjuk oldani a problémákat" - mondta a válogatottat 2006 óta irányító szakember. - "A szélekről igyekeztünk megbontani őket, mert tisztában voltunk azzal, hogy középen nagyon erősek és az egy az egy elleni játékban is kiválóak."


Fotó: UEFA/UEFA via Getty Images

A mérkőzésen történt egy furcsa incidens is, legalábbis Paul Pogba, a franciák középpályás szerint, aki azt állítja, hogy az első félidő hajrájában Antonio Rüdiger, a németek belső védője beleharapott a hátába. A felvételeken annyi látszik, hogy a hátvéd hátulról átkarolta Pogbát és nyitott szájjal hozzányomta az arcát, mire Pogba arca összerándult. A francia futballista jelezte az esetet a játékvezetőnél, ám Rüdiger nem kapott figyelmeztetést.

"Nem sírok sárga vagy piros lap után egy ilyen dolog miatt. Megkóstolt, egy picit megharapott azt hiszem. Szóltam a bírónak, ő meghozta a döntését és ennyi. Nem akarom, hogy eltiltsák ezért" - mondta Pogba, akit a meccs emberének választottak. A Manchester United játékosa volt az egyik kulcsfigurája a győztes gólnak, ugyanis nagyszerű passzal hozta játékba a 16-os bal oldalán érkező Lucas Hernandezt, akinek a középre adott labdáját rúgta saját kapujába Hummels.

A franciák ezzel a győzelemmel a csoport második helyén állnak a magyar válogatottat az utolsó percekben 3-0-ra legyőző portugálok mögött.

Borítókép: UEFA/UEFA via Getty Images

Videók