"Ha a védekezésünk rendben lesz, akkor ez egy nyílt párharc lehet" - Manuel Neuer

A német válogatott kapusa szerint apróságok dönthetnek az angolok elleni mérkőzésen.


A labdarúgó Európa-bajnokság egyik legjobban várt mérkőzésén Anglia és Németország egymás ellen lép pályára a legjobb nyolc közé jutásért. Az angol válogatott a csoportkörben 7 pontot szerzett, amellyel megszerezte a csoportelsőséget, míg a Nationalelf  szurkolóinak az utolsó percekig izgulni kellett csapatuk továbbjutása miatt.   

A kontinenstorna egyik legjobb hálóőre, a Bayern Münchenben védő Manuel Neuer optimistán várja az angolok elleni szuperrangadót.

A 2014-ben világbajnoki címet nyerő 35 éves játékos célja, hogy egy Európa-bajnoki trófeát is hozzáadjon hatalmas trófeagyűjteményéhez.

A legjobb nyolc közé jutásért nagyon nehéz feladat vár Németországra, ugyanis Anglia ellen lép pályára a Wembley-ben. A szurkolókban még élénken él az, hogy az 1990-es világbajnokságon, illetve az 1996-os Európa bajnokságon is büntetőpárbaj döntött a német csapat javára. Utóbbit ráadásul a mostani találkozó helyszínén tették.

A kieséses rendszerről

„A csapat hozzáállásával és a motivációval nincsen gond. Nagyon erős csapatok ellen játszottunk eddig a tornán. A Wembley-ben Anglia ellen játszunk, ami nagyon különleges számunkra. Mindent megteszünk, úgy gondolom az apróságok fognak dönteni a találkozón. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk.”

A csoportkörben nyújtott teljesítményről

„Nagyon sok gólt szereztünk, ugyanakkor hátul is voltak problémáink a csoportkörben. A kieséses szakaszban fontos lesz, hogy stabil legyen a védekezésünk.”

Az 1996-os Eb elődöntőről, amikor Németország a Wembleyben ejtette ki Angliát.

„Természetesen motivál minket, hogy a Wembley-ben kiejthetjük Angliát. A Bayern néhány játékosa nyert már trófeát a Wembley-ben (a Borussia Dortmundot verte meg az UEFA Bajnokok Ligája 2013-as döntőjében). Most lehetőségünk van erre a német válogatottal is.”

A mostani angol keretről

"Anglia eddig nem játszott támadófutballt, nem lőtt sok gólt, ennek ellenére megérdemelten nyerték meg a csoportjukat. Gyors játékosaik vannak elöl, olyanok, akik jók az egy az egy elleni játékban, és egy nagyszerű befejező csatáruk Harry Kane személyében. Óvatosnak kell lennünk, és folyamatosan koncentráltnak kell maradnunk. Ha a védekezésünket össze tudjuk tenni, akkor ez egy nyílt párharc lehet."

Borítókép: Facebook.com/ Manuel Neuer 
Forrás: uefa.com

Videók