"Egy szerencsés londoni és kísérője a polgármester vendégeként nézheti meg a Wembley-ben a finálét

A koronavírus elleni oltásra buzdít London polgármestere.


Sadiq Khan, London polgármestere két jegyet sorsol ki a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjére azok között, akik csütörtökig megkapják a koronavírus elleni oltás első adagját, vagy regisztrálnak a vakcinára.

"Egy szerencsés londoni és kísérője a polgármester vendégeként nézheti meg a finálét a Wembley Stadionban" - olvasható a kedden kiadott közleményben.

Az angolok nagy várakozással tekintenek a szerdai elődöntőre, melynek során a társházigazda, hazai közönség előtt szereplő válogatott a dánok ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást, amely az első Eb-finálé lenne a háromoroszlános együttes története során.

London polgármestere a két belépő mellett 50 darab, a fővárosi szurkolói zónába érvényes páros jegyet is kisorsol, azok a lakosok pedig, akik a közösségi médiában posztolnak az oltásukról, dupla eséllyel szállnak versenybe a nyereményért.

A részben budapesti rendezésű Eb döntőjét vasárnap 21 órakor rendezik a Wembley Stadionban. A másik elődöntőben, kedden (ma) Olaszország és Spanyolország csap össze a Wembleyben.

Borítókép: Facebook.com/ Sadiq Khan 

Videók