Tovább robognak az olaszok, a belgákat is legyőzték

Ötből öt.


Olaszország jutott másodikként a legjobb négy közé, miután 2-1-re legyőzték Belgium együttesét.

Nagy iramban kezdtek a csapatok. Belga részről Lukaku többször is odakerült a kapu elé, de nem sikerült helyzetet kialakítania. Az első lövésre a 9. percig várni kellett, ekkor Insigne próbálkozott, de nagyon mellé csavarta. A 12. percben a túloldalon a sérüléséből felépülő de Bruyne végezhetett el szögletet, de az olasz védelem a helyén volt.

Egy minutummal később hatalmas fieszta kezdődött a lelátókon, mivel Insigne szabadrúgását követően Bonucci talált be. Nem tartott azonban sokáig az öröm, mivel a játékvezető a videózást követően érvénytelenítette a gólt.

A 16. percben Tielemans próbálkozott belga részről, ám lövése negpattant az egyik védőn. Nem álltak le a belgák, néhány másodperc múlva előbb Doku lőtt a kapu elé, majd a kipattanóból De Bruyne vette célba a hálót. Lövését Chiellini fejelte ki.

Az első negyed derekén villant az első sárga, Verratti a földre rántotta Tielemanst.

A 22. percben De Bruyne alakított ki lövőhelyzetet, Donnarumma azonban a helyén volt.

 


A következő percekben sem engedtek ki a belgák, folyamatosan rohamozták az olaszok kapuját. Előbb Thorgan Hazard lőtt kapura, majd De Bruyne beadásából Lukaku próbálkozott.

A túloldalon sem ültek ölbe tett kézzel, Chiesa két percen belül kétszer is próbálkozott. Második lövésekor a kipattanó Insignéhez került, aki 16 méterről lőtt nagyot, ám a labda néhány centivel a felső léc fölött suhant el.

 

A 31. percben Verthonthen eladta a labdát, Verratti pedig megindult a játékszerrel, majd Barellához passzolt, aki néhány csel után lövőhelyzetbe került, és 7 méterről a kapuba talált. Az olaszok ezzel megszerezték a vezetést.

A 38. percben ismét Barellához került a labda, amit próbált továbbadni Chiésának, de elügyetlenkedte. Ezt követően hosszú ideig a belgáknál volt a játékszer, de helyzetet nem tudtak kialakítani.

Az utolsó percek is tartogattak izgalmakat. A 42. percben Chiesa lövését kellett mentenie Courtois-nak, két perccel később pedig zörrent a belga háló. Insigne iramodott meg majd Tielemans kicselezése után, 19 méterről lőtt a kapuba.

A hosszabbítás első percében Di Lorenzo döntötte fel Dokut a tizenhatoson belül, Lukaku pedig könyörtelenül érvényesítette a büntetőt.

Ezzel véget ért a találkozó első félideje.

Az olaszok lendülete nem tört meg, a második félidő elején ismét rohamozni kezdték a belgákat. Chiesa a 47. percben egy lövéssel próbálkozott, majd szögletből szerette volna Spinazzolát helyzetbe hozni. 5 perccel később Immobilének adta be a labdát, aki rosszul találta el azt.

Az 56. percben a belgák jutottak el az ellenfél kapujáig, Doku adott jól középre, az oalsz hálóőr azonban kikotorta a labdát.

A 61. percben kis híján egyenlítettek a belgák. De Bruyne beadása után Lukaku a kapu közvetlen közeléből lőhetett volna, ám Spinazzola az utolsó pillanatban kitessékelte a játékszert.



A 69. percben Insigne vette célba a kaput, Courtois azonban kipöckölte a labdát.

A 70. percben a frissen beálló Mertens indult meg a belgáktól, majd Chaldi próbálta Lukaku fejére adni a labdát, az Internazionale játékosa azonban nem érte el azt.

Doku közben megállíthatatlannak bizonyul, Di Lorenzo ezúttal is csak szabálytalankodva tudta megfogni.

A 70. percben beálló Chadli nem volt sokáig játékban, négy perc után sérülés miatt kellett lejönnie a pályáról. 

 

A 78. percben Spinazzola rendkívül rosszul fogott talajt futás közben, majd egylábon ugrálva a fűre zuhant. A játék perceken keresztül állt, a könnyeivel küszködő játékost pedig hordágyon vitték le. az ő Eb-jének alighanem vége.

A 83. percben Lukaku adta volna be a labdát, de Bonucci szemfülesnek bizonyult. Egy perccel később Doku vágta át magát két olaszon, majd 17-ről durrantott a kapura. Csak néhány centin múlott.

A 90. percben De Bruyne jó helyről rúghatott szabadot, Berardi pedig túl közel jött hozzá, így sárga lapot kapott. Az ismétlés sem sikerült azonban túl jól a belgáknak.

Az ötperces hosszabbítás rögtön ápolással kezdődött, Donnarumma keze sérült meg védés közben. Az oalszok korábban már mind az öt cseréjüket kihasználták, így a hálóőr kénytelen volt pályán maradni. Az utolsó percekben már egyik részről sem volt komoly akció, így maradt az első félidő végén beállított eredmény.

Belgium-Olaszország: 1:2

Az olaszokra a spanyolok várnak az elődöntőben.

Borítókép: Twitter.com/UEFAEURO2020

Videók