Az olaszok csak nyerhetnek az Eb halasztásával Mancini szerint

A szövetségi kapitány ezt azzal indokolja, hogy még nem szokott teljesen össze a válogatott.


Az olasz labdarúgó-válogatottat irányító Roberto Mancini szerint az Európa-bajnokság jövő nyárra halasztása kedvező lehet csapata számára.

A szakember ezt azzal indokolta, hogy sok nemzeti együttes régebb óta hasonló összetételben játszik, míg neki a 2018-as sikertelen világbajnoki kvalifikáció után kellett új csapatot építenie.

"Most júniusban is jó esélyünk lett volna, de így a játékosaink további egy évvel tapasztaltabbak lesznek" - jelentette ki az 55 éves edző, aki a balul sikerült vb-selejtező után vette át az olasz csapat irányítását.

Vezérletével a squadra azzurra százszázalékos mérleggel zárta az Eb-selejtezőket, az együttes jelen állás szerint legközelebb szeptemberben lép pályára. Ezzel kapcsolatban Mancini úgy fogalmazott, bár közel egy évig nem találkozik csapatával - legutóbb novemberben játszottak -, bízik abban, hogy a válogatott 1968 óta először képes lesz megnyerni a kontinenstornát.

"Nehéz és sűrű lesz a mérkőzésnaptárunk a Nemzetek Ligájával, a vb-selejtezőkkel, majd az Eb-vel, nem sok időnk lesz edzeni, de jelenleg a futball nem az első számú probléma" - tette hozzá a szakember.


A jövő nyárra halasztott Eb-t június 11. és július 11. között rendezik Európa 12 városában, egyebek mellett Budapesten. 

Borítókép: Sergei Konkov\TASS via Getty Images

Videók