Ezekkel a szavakkal küldte harcba fiait Mancini

Pedagógiából jeles.


Roberto Mancini vezérletével néhány év alatt megfordult az Azzurók sors. A 2018-ban még küszködő csapat 2021-ben Eb-győzelmet ünnepelhetett, ehhez pedig egyértelműen kellett az olasz szakember is. Nemrég előkerült egy felvétel, ami megmutatja miért fantasztikus edző Mancini.

Amikor 2018-ban a Manchester City egykori edzője átvette az olasz válogatott vezetését, nem volt könnyű dolga. A nemzeti együttes évek óta mélyponton volt, ami a vb-ről való lemaradásban csúcsosodott ki. Akkoriban elég komor volt a négyszeres világbajnok helyzete, de jött Mancini és egycsapásra minden megváltozott.

A szakember mindössze három év alatt megállíthatatlan géppé kovácsolta az alakulatot, mely úgy nyerte meg az idei kontinenstornát, hogy veretlenül zárt. A mancini-legénység ráadásul 34 egymást követő tétmeccsen bizonyult legyőzhetetlennek. Az eredményei alapján eddig is sejthető volt, hogy egy nagyszerű edzőről és pedagógusról van szó egyszemélyben, most azonban előkerült egy az Eb-döntő előtt készült felvétel, ami még jobban alátámasztja ezt.


Miután Mancini megnevezte a döntőn pályára lépő kezdőjét, az alábbi szavakkal engedte harcba az övéit.

"Szóval, nincs mit mondanom. Ti tudjátok, mik vagytok. És nem véletlenül vagyunk itt. Mi vagyunk a sorsunk urai. Nem a játékvezető, nem az ellenfelek, sem más. Oké? Tudjátok mit kell tennetek!”

Bár csak néhány egyszerű szóról van szó, minden bizonnyal motiválóak voltak a játékosok számára ezek a gondolatok. Mancini nem foglalkozott azzal, hogy bonyolult taktikai utasításokat adjon, csupán biztatta övéit.
Az olaszok a győzelmi mámor után a 2022-es katari vb-t veszik célba.

Borítókép: twitter.com/RobertoMancini

Forrás: givemesport.com

 

Videók