Rakitic elhagyta a horvát válogatott edzőtáborát

A középpályás achilles-ín-gyulladása miatt a szlovákok elleni találkozót is kihagyja.


Nem léphet pályára szombaton a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn Ivan Rakitic, a horvát labdarúgó-válogatott középpályása.

Klubja, az FC Barcelona közlése szerint Rakitic achilles-ín-gyulladás miatt kénytelen volt elhagyni a nemzeti csapat edzőtáborát. A Novi List című lap értesülése szerint a középpályásra legalább egy hét kényszerpihenő vár.

"Sajnálom, hogy nem segíthetek a csapatnak, de meg vagyok győződve róla, hogy a srácok nélkülem is sikeresek lesznek. Végülis nélkülem verték meg Szlovákiát az első mérkőzésen, úgy vélem, így lesz ez most is, Rijekában. Teljes szívemből velük leszek"
- idézte őt a lap.


Zlatko Dalicnak nem lesz egyszerű dolga, 3 kulcsemberére sem számíthat.

Fotó: Harry Trump/Getty Images

Zlatko Dalic szövetségi kapitány bő két hete hirdette ki keretét, abban benne volt Rakitic. A szakvezető nincs könnyű helyzetben, mivel eltiltás miatt nem számíthat két meghatározó védőjére, Domagoj Vidára és Dejan Lovrenre.

A horvátok szeptember 6-án 4-0-ra verték idegenben a szlovákokat, és ha most nem kapnak ki, biztosan kijutnak a jövő évi kontinensviadalra.
A magyar válogatott hét mérkőzés után a második helyen áll a horvátok mögött az E csoportban, és ha jövő kedden győz Walesben, ott lesz a 2020-as Eb-n, melynek egyik helyszíne a budapesti Puskás Aréna.

Borítókép: Alex Caparros/Getty Images

Videók