Zidane vs. Ancelotti, avagy Real kontra Bayern

Mindkét edző a duplázók elitkategóriájába tartozik.


Zinedine Zidane és Carlo Ancelotti is azon edzők közé tartozik, akik játékosként és edzőként egyaránt elhódították a Bajnok Ligája serleget. A Real Madridnál aztán az olasz volt az, aki maga mellé emelte a legendás középpályást, és amint azt az utóbbi hónapok eredményei bizonyítják, Zizou jó tanítványnak bizonyult. A pénteki sorsolás után most egymás ellenfelei lesznek, de a nyilatkozataikból kitűnik, mindketten továbbra is nagyon tisztelik egymást.

Zinedine Zidane: “Egy nagyon jó csapattal állunk majd szemben, nagyon nehéz rivális, de ezt kaptuk, nem tudunk ezzel mit csinálni. A Bayern egy nagyon erős csapat, nagyon jól játszanak, és szép meccs lesz mind a szurkolók, mind a csapatok, mind pedig a világ labdarúgása számára. Nem beszéltem még Ancelottival, mester és tanítványa kerül most szembe. Mellette voltam segédedzőként, és sokat tanultam tőle. Nagyszerű ember. Mindkét csapatnak ugyanannyi esélye lesz a továbbjutásra. Különleges lesz számomra, hogy Ancelotti ellen játszhatok majd. Az ehhez hasonló meccsekért élek, játékosként is jobb szerettem az ilyen meccseket. Nagyon izgalmas számomra, hogy a Bayern lesz az ellenfelünk. Gólt kell majd lőnünk idegenben a visszavágó előtt, a Bajnokok Ligája ezen szakaszában már nincsen könnyű meccs”.

Carlo Ancelotti is mondott pár szót a sorsolás kapcsán: “Különleges mérkőzés lesz számomra a Real Madrid elleni. Izgalmas lesz ellenük játszani. Nagyon magabiztosak vagyunk, és szeretnénk megnyerni idén a Bajnokok Ligáját. Szerintem megvannak hozzá az adottságaink, hogy kiejtsük a Real Madridot, de nekik is fantasztikus csapatuk van, és egy fantasztikus edzőjük”.

Videók