Vizsgálatot indítanak Guardiola ellen

Az UEFA áll a fejlemények mögött.


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálatot indít Josep Guardiolával, a Manchester City kedden kiállított vezetőedzőjével szemben. A Liverpool elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján a katalán szakembert a szünetben a lelátóra küldte a spanyol játékvezető, mert számon kért rajta egy meg nem adott gólt.

 
Az UEFA indoklása szerint Guardiola „helytelen magatartást” tanúsított, ezért vizsgálódnak. Az ügyet május 31-én a szervezet etikai és fegyelmi bizottsága tárgyalja majd.
 
A vezetőedző az első játékrész lefújása után ment oda Antonio Mateu Lahozhoz, elküldte a reklamáló játékosait, majd maga tette szóvá az esetet, amelynél Leroy Sané azután passzolt a vendégek kapujába, hogy a hazaiak játékosától, James Milnerről pattant hozzá a labda.
 
A mérkőzést 2-1-re a Liverpool nyerte, amely 5-1-es összesítéssel búcsúztatta a Manchester Cityt.

Videók