Tomori a kupagyőzelemben kétkedőkről: azt mondanak, amit akarnak

A tavalyi bajnoki címet hozta fel példának – mi szólhat még mellettük?


Hosszabb interjút készített Fikayo Tomorival a Sportbible oldala, amiből kiderül, hogy az AC Milan védője megérdemeltnek tartja az eddigi sikereket.

Az angol játékos egy éve az olasz bajnoki címet emelhette a magasba, ami hasonlóan nagy meglepetésnek hatott, mint a mostani szereplésük.

„Az elődöntőben vagyunk. Két mérkőzésre a finálétól és háromra a végső sikertől. Megérdemelten jutottunk el idáig.”

„Sok ember nem fogadott volna arra év elején, hogy majd idáig jutunk. De ez nagyon hasonlít a tavalyi szezonunkra, amikor rengetegen kételkedtek bennünk a Scudetto-t illetően. Noha a végéhez közelítünk, a szurkolók továbbra sem gondolják, hogy a magasba emelhetjük a Bajnokok Ligája serlegét. Azt mondanak, amit akarnak. Kijelenthetik, hogy az AC Milan nem elég erős. Nem értek egyet velük.”

„Tudjuk, ha a megfelelő intenzitással, hozzáállással és minőségben futballozunk, bármelyik csapatnak, még az Internek is problémát okozhatunk.”

 

 

A piros-feketék pályaválasztóként fogadják riválisukat szerda este 21 órától, a meccset az M4 sporton lehet követni.

Borítókép: Getty Images /  Tullio Puglia - UEFA

Videók