Teljes Magyarországnak üzent a Vidi vezetőedzője

Az AEK elleni BL-visszavágó után szólt a magyarokhoz (is) Marko Nikolics.


Mint jeleztük, 1-1-et játszott a Vidi Athénban, így nem jutott be a BL-csoportkörbe (az El-csoportkörben folytatja), pedig megérdemelte volna. A lefújás után Marko Nikolics, a fehérváriak mestere értékelt:
 

"„Kétféle érzés kavarog bennem. Először is, büszke vagyok a csapatra, de természetesen szomorú vagyok, hogy nem sikerült odaérnünk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Igaz, szinte senki nem számított arra, hogy egyáltalán idáig eljutunk. Ma is láthattuk, hogy ez a csapat igazi harcosokból áll, a játékosok mindent kiadtak magukból. Emelt fővel, büszkén kell hazamenniük, és remélem, hogy Magyarországon is büszke rájuk mindenki. Gratulálok a srácoknak, de természetesen gratulálok az AEK-nek is a továbbjutáshoz. Remek hangulatban játszhattunk itt, Athénban. Azt nem állítom, hogy mi voltunk a jobb csapat a két meccs alapján, de én úgy gondolom, hogy rosszabbak sem voltunk. A két párharc alatt legalább tíz nagy helyzetünk volt, de csak két gólt szereztünk. Hiányzott egy kis szerencse, valamint az AEK kapusa is nagy bravúrokat mutatott be. Szervezetten játszottunk, talán a görög újságírók és szurkolók sem számítottak arra, hogy az utolsó percig nagy problémákat okozunk majd a helyi bajnokcsapatnak. De itt is és Budapesten is mindenki küzdött az utolsó percig, egy pillanatra sem adta fel senki a párharcot! Rajtuk is látom, hogy szomorúak a kiesés miatt, de már a lefújás után összehívtam őket a kezdőkörben, majd üdvözölték a szurkolóinkat. Itt szeretném átadni speciális köszönetemet annak a csoportnak, akik mindenhová követtek minket a nyár folyamán! Természetesen még semminek nincs vége, most jön a Ferencváros elleni rangadó a bajnokságban, közben pedig az európai sorozatunk is folytatódik, figyelünk az Európa Liga-sorsolására pénteken.”

Videók