Serge Gnabry London gólkirálya - sajtószemle

Ez nagy lecke volt csapatunknak. - Így látta a nemzetközi sajtó a találkozót.


A tegnap lejátszott, Chelsea-Bayern találkozó után a német sajtó, csodáról, valamint Gnabry visszatéréséről beszélnek.

A német BILD az alábbi módon reagálta le a találkozót.

A "Finale Dahoam" visszavágójának első felvonása sikeres volt". 

A Bayern München a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán 3-0-ra legyőzte a Chelsea együttesét. A március 18-i visszavágón a bajoroknak nem okozhat gondot a továbbjutás, márcsak azért sem, mert sárga lap miatt Jorginhot és Marcus Alonsot is nélkülöznie kell a kékeknek.

Serge Gnabry London gólkirálya - írja a német lap.

A válogatott játékos a tegnapi mérkőzésen duplázott, a tegnapi győzelem alkalmával. A 24 éves támadó hat gólt lőtt az idei Bajnokok Ligája szezonban, mindegyiket Londonban. Négyet a Tottenham elleni 7-2-re megnyert csoportmeccsen, kettőt a Chelsea elleni találkozón.




 

A Kicker szerint a párharc, már az első mérkőzés után eldőlt.

A lap kiemeli, hogy édes bosszú ez a 2012-ben hazai pályán elveszített fináléért. 

A lap kiemeli, hogy történelmi győzelem született, mert először kapott ki a Chelsea együttese kilenc mérkőzés után. 

A lap kiemeli Thomas Müller nyilatkozatát, aki elmondta, úgy érzi, hogy a csapat fejlődésse jó irányba halad. 

"Soha nem játszottam a Stamford Bridge-n, de Angliáról jó tapasztalataim vannak." 



A The Sun szerint Frank Lampard együttesének csodára van szüksége az Allianz Arénában. 

A lap kiemeli, hogy John Terry is piros lap miatt el volt tiltva, a 2012-es BL döntőben, amikor a két csapat legutóbb találkozott.

"
 Serge Gnabry remekel Londonban" - állítja a sajtóorgánum. 


 

 

A The Guardian szerint, a Bayern Gnabry duplájával, valamint Lewandowski góljával kivégezte a Chelsea-t. A találkozó után Frank Lampard a Chelsea edzője elmondta, hogy csapatának ez jó lecke volt fiatal csapatának. 

A Chelsea edzője hozzátette, hogy céljuk jövőre is a BL  indulást jelentő pozíció megragadása.



 

A mérkőzés visszavágója március 18-án lesz az Allianz Arénában. Az első mérkőzést 3-0-ra nyerte a Bayern München Londonban. 
 

Borítókép: Federico Guerra Moran/NurPhoto via Getty Images

Videók