Salah szinte biztosan játszik

A Liverpool csatára felépül a visszavágóra.


Az első mérkőzésen aratott 3-0-s sikert követően kedden az FC Barcelona a párharc favoritjaként lép pályára a Liverpool otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.

 A katalánoknak ugyanakkor óvatosnak kell lenniük, hiszen egy évvel ezelőtt a negyeddöntőben 4-1-re nyertek a Camp Nouban az AS Roma ellen, az olasz fővárosban viszont 3-0-ra kikaptak, ezzel kiestek.
A Barcelona története során 42 olyan európai kupapárharcot vívott, amelynek az első felvonását megnyerte hazai pályán, ezek közül csak négyet bukott el összesítésben: a már említett római fiaskó mellett kétszer angol klub ellen, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1983/84-es idényében a Manchester Uniteddel, az 1982-es Európai Szuperkupában pedig az Aston Villával szemben, igaz, egyik alkalommal sem háromgólos előnnyel várhatta a visszavágót.
A La Liga legutóbbi fordulójában a már bajnoki aranyérmes Barcelona szombaton 2-0-ra kikapott ugyan a Celta Vigo otthonában, de a katalán vendégek erősen tartalékos összeállításban léptek pályára: a stabil kezdőjátékosok közül nyolcan nem voltak a mérkőzésre nevezett keretben.
A Liverpool Katalóniában rendkívül sok helyzetet alakított ki, de gólt nem szerzett, ráadásul Jürgen Klopp vezetőedző az Anfielden nem számíthat a brazil Roberto Firminóra - aki az első meccsen is csak csere volt -, valamint kérdéses Mohamed Szalah játéka, akit fejsérülés miatt hordágyon vittek le a Newcastle United otthonában 3-2-re megnyert bajnokin. A német szakember ugyanakkor hozzátette, hogy az egyiptomi csatár minden bizonnyal ott lesz a kezdő tizenegyben.
 
(Photo by John Powell/Liverpool FC via Getty Images)
 
Klopp figyelmét továbbra is megosztja a kétfrontos helytállás: a Newcastle United legyőzését követően elsősorban azt emelte ki, hogy továbbra is versenyben maradtak a bajnoki címért, és győzelmi kényszerben tartják a címvédő Manchester Cityt. A Barcelonában múlt szerdán három góllal elveszített mérkőzés után a német tréner annak is örült, hogy játékosai nagy alázattal és akarattal játszottak a szombati bajnokin, ami számára biztató előjel a BL-elődöntő keddi visszavágóját illetően.
A Liverpool története során 27-szer került idegenben hátrányba egy európai kupapárharcban, ezek közül csak 13-at tudott megfordítani. Kétszer volt arra példa, hogy az első mérkőzést 3-0-ra veszítette el, s mindkét alkalommal el is bukott összesítésben. Érdekesség ugyanakkor, hogy a futballtörténelem egyik legnagyobb fordítását éppen a Vörösök hajtották végre, ráadásul a 2005-ös isztambuli BL-döntőben az AC Milan ellen egy félidő után voltak háromgólos hátrányba, a trófeát mégis Steven Gerrard emelhette a magasba.
A liverpooli mérkőzés 21 órakor kezdődik, a találkozó játékvezetője a török Cuneyt Cakir lesz.

Videók