Rebrov: "A teljesítményünkhöz nagyon sokat tettek hozzá a szurkolók"

A Ferencváros edzője nem számított arra, hogy 90 percen keresztül bíztatják a csapatát a szurkolók.


A Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn gyakorlatilag megismételte a Celtic otthonában mutatott játékát a Ferencváros labdarúgócsapata Szerhij Rebrov vezetőedző szerint.

A magyar bajnok szerda este 2-1-re nyert az első számú horvát csapat ellen, amivel biztossá vált, hogy valamelyik európai kupasorozat főtábláján lesz érdekelt. A Ferencváros így a BL playoff körében lesz érdekelt, ahonnan a párharc győztese a BL, a vesztese pedig az Európa-liga csoportkörében szerepelhet.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón az ukrán tréner elmondta: a gárda a kvalifikációban három kiemelt riválist búcsúztatott, ezzel jelenleg történelmet ír, ami önbizalmat kell, hogy adjon a folytatásra, ugyanakkor egy lépés még hátra van.

Rebrov újságírói kérdésre kitért a stadionon kívülről tomboló szurkolókra: mint elmondta, nem gondolta volna, hogy a fanatikusok onnan is 90 percen keresztül biztatják majd őket. Hozzátette, az, hogy őt éltetik a találkozó után, azt jelenti, hogy jó munkát végeznek, de nemcsak ő, hanem a csapat minden tagja.

A szakember hangsúlyozta, a következő körben is saját magukkal kell foglalkozniuk, ezért a lehetséges ellenfelekre nem tért ki.
Zoran Mamic, a vendégek vezetőedzője először is gratulált a Ferencvárosnak és sok sikert kívánt a magyar bajnokcsapatnak a playoffban. A szakember megjegyezte: a gyors bekapott gól után sikerült felállniuk és átvenniük a játék irányítását, a Ferencváros azonban "kegyetlenül kihasználta" a lehetőségeit.

A tréner megjegyezte, előzetesen az volt a céljuk, hogy bejussanak a BL csoportkörébe, de most vissza kell zökkenniük a valóságba és figyelmüket az Európa-ligára kell összpontosítaniuk.

Borítókép: Facebook.com/ Ferencvárosi Torna Club

 

Sport365.hu - Sikerült a visszavágás. A Dinamo Zagrebet is legyőzte a Ferencváros

A találkozót a Ferencváros kezdte jobban, 80 másodperc után Tokmac beadása után a kezdőbe visszatérő Lovrencsics szerezte meg a vezetést a zöld-fehéreknek. (1-0) A 7. percben egy zágrábi támadást követően Stoyanovic lőtt, de Dibusz védeni tudott. A 11. percben egy beívelést követően megint Dibusznak kellett védenie.

 

Videók