"Ramos remek focista, de nem tetszett, amit azon az éjszakán tett"

Jürgen Klopp nem akar bosszút állni,de nem szívesen emlékszik vissza a 2018-as találkozóra.


Jürgen Klopp ragaszkodik ahhoz, hogy nem a bosszú vezérli majd őket a Real Madrid elleni BL találkozón.

A Vörösök 2018-ban a Bajnokok Ligája döntőjében szenvedtek vereséget a spanyol gárdától. A két csapat pedig azóta nem is találkozott egymással.
Három évvel ezelőtt Kijevben a mérkőzés 0-0-ra állt, amikor fél óra elteltével Sergio Ramos a földre rántotta Mohamed Salaht, amelynek következtében a játékos válla súlyosan megsérült. Az esetet nem büntették, a találkozót pedig végül 3-1-re megnyerte a Királyi Gárda.

A két csapat az ellentmondásos este óta először lép egymás ellen pályára, így nem csoda, hogy mindenkiben felszakad néhány emlék. Jürgen Klopp szerint élénken él bennük a kijevi összecsapás, de az idő már begyógyította a sebeket. Az angol gárdának csakugyan nyújthat némi vigaszt az a tény, hogy ezúttal Sergio Ramos sérülés miatt hiányzik majd a pályáról.


A Vörösök talán sosem bocsájtják meg ezt a mozdulatot Ramosnak.

Fotó: VI Images via Getty Images

„Nem bosszúhadjáraton vagyunk. Az ilyen éjszakákon mindent megpróbálsz, hogy megnyerd a meccset, aztán elveszíted és egy napon újra találkozol az ellenféllel. Néha ez elég közel van – egy-két héttel később –, és még képes az ilyesfajta érzelmek kiváltására.”

"Ennek semmi köze a 2018-as meccshez, de amikor továbbjutottunk és kiderült, hogy a Real Madriddal játszunk, eszembe jutott az a nap. A meccs után azt mondtam, hogy ha valaki egy héttel, vagy egy hónappal később egy sajtótájékoztatón megkérdezi, meghívom-e Sergio Ramost a 60. születésnapomra, akkor nemet mondtam volna. Most újra elgondolkodnék rajta."

"Remek futballista, de nem tetszett, ami aznap este történt. Furcsa éjszaka volt, főleg számunkra, de már régen volt, és nem érzem azt a dühöt."

A Liverpool a legutóbbi három meccsét kapott gól nélkül nyerte meg, így jó előjelekkel vágnak neki a találkozónak.

„Nagyon jól kell játszanunk, különben nincs esélyünk. Ebben a számunkra furcsa és nehéz szezonban szeretnénk megmutatni, mennyire jók vagyunk, jobbak vagyunk-e a Reálnál, vagy sem. Ha valaki tudja, hogyan kell megnyerni a Bajnokok Ligáját, akkor az a Real Madrid. Kiválóak” – mondta Klopp a mérkőzéssel kapcsolatban.

Borítókép: GettyImages

Forrás: inews.co.uk

Videók