Porto-Málaga: "Két támadó csapat szuper összecsapása jön!"

A Málaga a csoportkörben meglepetésre az AC Milant megelőzve végzett a C csoport élén, a nyolcaddöntő első fordulójában az A csoport második helyezettjéhez, a Portóhoz látogat.


Az FC Porto remekül áll az idei szezonban. A bajnokságban veretlenek, és mindössze kétszer kaptak ki: a kupából a Braga ellen estek ki, illetve a csoportkörben a PSG-nek sikerült kifogni egyszer a portugál bajnokon. Ráadásul az erősítések mellett James Rodrígez, a csapat egyik kulcsembere is felépült a sérüléséből.

"Ha a múltbeli teljesítmény döntene, zsebünkben érezném a győzelmet, de a jelenben élünk, ami volt, nem számít. A Málaga negyedik a spanyol bajnokságban, és megelőzte az AC Milant és a Zenitet a csoportkörben. Tisztelem a csapat stílusát és igen, szuper játékosai vannak. De nem arra fogunk koncentrálni, hogy egyesével megállítsuk őket. Inkább megpróbáljuk kioltani a csapatjátékuk erősségeit." - vázolta Vítor Pereira, az FC Porto edzője a sajtótájékotatón.

"Már a lelátóról szurkolva, a himnuszt hallgatva arról álmodtam, hogy egyszer majd BL-meccset játszhassak. Ez a legjobb verseny a világon, miért lennék ideges? Természetesen a győzelem a fő célunk."

Az anyagi gondokkal küzdő Málaga a problémák ellenére is kiválóan teljesít. A C csoportot vereség nélkül nyerték meg, a bajnokságban sem szerepelnek rosszul. A hétvégén Saviola találatával az Athletic Bilbaót verték hazai pályán, negyedik helyen állnak a bajnokságban. Az Isco és Pellegrini távozásával kapcsolatos pletykák keltette feszültségekkel szemben nagy löketet adhat a gárdának, hogy Júlio Baptista végre ismét bevethető lesz.

"A Porto erős csapat, de mi is bizonyítottuk a szezonban, hogy elérjük ugyanazt a szintet. Kevesen számítottak rá, hogy idáig eljutunk, teljesítményünk, reméljük, rajongóink örömére szolgál majd." - méltatta az ellenfelet, és saját játékosait is Manuel Pellegrini.

"Júlio Baptista már játszott néhány mérkőzésen, mióta visszatért, meglátjuk, hány perc jut neki kedden. Sosem úgy megyünk ki a pályára, hogy csak védekezni fogunk. Ez egy nagy show lesz, két támadó szellemű csapattal!"

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. forduló:
FC Porto-Málaga 20.45

A Bajnokok Ligája A csoportjában A PSG öt győzelemmel végzett az élén, a Porto mindössze két ponttal maradt le a francia klubóriás mögött.

Az A csoport állása az 6. forduló után
Meccs GY D V Gólarány Pont
1. Paris Saint-Germain (francia) 6 5 0 1 14-3 15 pont
2. FC Porto (portugál) 6 4 1 1 10-4 13 pont
3. Dinamo Kijev (ukrán) 6 1 2 3 5-10 5 pont
4. Dinamo Zagreb (horvát) 6 - 1 5 1-14 1 pont

A C csoportban meglepetésre a Málaga csoportelső lett, a Zenit legyőzte a Milant az utolsó fordulóban, így mehet tovább az EL-be.

A C csoport állása az 6. forduló után
Meccs GY D V Gólarány Pont
1. Málaga CF (spanyol) 6 3 3 - 12-5 12 pont
2. AC Milan (olasz) 6 2 2 2 7-6 8 pont
3. Zenit Szentpétervár (orosz) 6 2 2 3 6-9 7 pont
4. Anderlecht (belga)  6 1 2 3 4-9 5 pont

Videók