Pioli: tovább álmodhatunk, semmi sem lehetetlen

A Milan mestere szerint álmodozni jó dolog, de vajon mikor szólal meg az ébresztőóra Milánóban?


Hazugság lenne azt állítani, hogy Stefano Pioli fiai szemkápráztató játékkal ütötték ki az amúgy is örök vesztes Tottenhamet, de a tény az tény: az olasz csapat 2012 után ismét ott van a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A piros-feketéknek az idei szezonja igazi hullámvasút, ami most épp a magasba tart. Nem csoda hát, ha az edző is arról beszélt a győzelemmel felérő – Olaszországban Brahim Diaz egyetlen gólja döntött – 0-0-s londoni döntetlen után szerda este, hogy álmodozni jó dolog.

„Jó, ha vannak álmaink. Szeretném azt hinni, hogy a sportban semmi sem lehetetlen.”

„Jól játszottunk. Azt kértük a srácoktól, hogy mutassák meg a karakterüket, de talán lehetett volna egy kicsit többet a labda nálunk az első félidőben. Sosem engedtünk ki, a két meccs alapján megérdemeltük a továbbjutást.”

Az 57 éves edzőtől azt is kérdezték a meccs után, hogy meddig juthat a Milan.

„Lépésről lépésre kell haladnunk. Mindenekelőtt fontos volt eljutni a kieséses szakaszba és fejlődni az előző évhez képest, most megvárjuk a sorsolást és meglátjuk, mi történik. Biztos egy erős csapat jön majd velünk szembe a negyedöntőben, de már a Tottenham is kemény ellenfél volt. Jó, hogy az álmaink továbbra is élnek” – mondta az Amazon Prime Italianak.

„Egyértelmű, hogy csak a legjobbak jutnak be a negyeddöntőbe, és minden egyes kör csak nehezebb lesz, de biztos vagyok benne, hogy minden eddigi európai tapasztalatunk – különösen a kudarcok – segítenek nekünk a következő szintre lépni. Magabiztosan és hittel tele várhatjuk a folytatást.”

A negyeddöntő sorsolásáig Divock Origiék a bajnokságban kapaszkodhatnak tovább, a Salernitánát fogadják hazai pályán hétfő este. Jelenleg az ötödik helyen állnak, viszont az ősi rivális Inter mindössze három ponttal előzi meg őket a második helyen.

Borítókép: Getty Images Europe

Videók