No Olmo No party - horvát sajtóvisszhang

A horvát portálok a ferencvárosi szurkolókról, illetve történelmi vereségről beszélnek.


A szerda este lejátszott Ferencváros Dinamo Zagreb mérkőzés után a horvát portálok is kiemelik a stadion körül lévő közel ezer ferencvárosi szurkolót. 

A HRT arról ír, hogy a Dinamo története során először maradt alul magyar csapattal szemben. A portál feleleveníti, hogy korábban mely magyar csapatokkal játszott a horvát bajnok. 

A lap szerint a Dinamo jobban játszott, azonban a  Ferencváros a védelmi hibákat kegyetlenül kihasználta. 

A Novi List címoldalán budapesti sokkról beszélnek. 

A portál szerint a Ferencváros visszavágott a Dinamo Zagrebnek a tavaly augusztusi mérkőzésért. 

A Jutarnji list szerint a volt Lokomotiv Zagreb játékos intézte el a Dinamót. A portál kiemeli, hogy nem sikerült Zoran Mamicnak az, ami tavaly Nenad Bjelicának igen, azaz kiejtenie a Ferencvárost. 

A lap megemlíti, hogy a Dinamo Zagreb 24 meccses idegenbeli veretlenségi sorozata szakadt meg. 

A portál egy másik írásában kitér arra, hogy a Dinamo Zagreb edzője Zoran Mamic nem figyelt fel Uzunira és Kastratit hagyta a csapatban. 

A cikk szerint a korábban a Ferencvárost erősítő Emil Dilaver ezúttal nagyon enerváltan futballozott.

Az írás feleleveníti, hogy a Zagreb két kulcsjátékosát, Dani Olmot valamint  Nikola Morot eladta. A cikk szerint a Dinamo Zagreb ezzel a bizonytalanság útjára lépett.

Az Index.hr hírportál szerint Zoran Mamic tréner a Ferencváros hőse.

Nem a játékosokról kell beszélni, az a hibás, aki olyan felállásban küldte őket pályára, hogy előtérbe kerültek minőségbeli hiányosságaik, rossz formájuk vagy napjuk - olvasható a honlapon.

A portál szerint a Dinamo azóta nem rendelkezik erős játékos kerettel, amióta Nenad Bjelica korábbi edző elhagyta a csapatot. Az elmúlt öt hónapban a zágrábi klub egyszer vagy kétszer tudott győzni, és ellenfelei minden alaklommal legalább két fokkal gyengébbek voltak nála - írták.
 

Borítókép: Jutarnji.Hr

Videók