"Nem érvényesültek a pályán a Bayern erősségei" - Bajnokok Ligája, F csoport

Ikszelt a Bayern München a Valencia otthonában, míg a BATE Boriszov kikapott a Lille-től az F csoport keddi mérkőzésein. Ezzel eldőlt, hogy a spanyol és a német csapat megy tovább a csoportból.


Nem sikerült begyűjtenie a három pontot a Bayern Münchennek Valenciában. A spanyol csapat megtréfálta Jupp Heynckes alakulatát, és 1-1-es döntetlent harcolt ki hazai közönség előtt, ráadásul a 33. perctől emberhátrányban játszva.

"A rajongóink azt akarták, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, ahogy azt tettük is. Nyilvánvalóan győzelemre hajtunk majd a Lille ellen is az utolsó csoportmérkőzésen, de most az a fontos, hogy megvan a továbbjutás. Nagyon elégedett vagyok. A játékosaim mindent beleadtak és élvezték az esti mérkőzést, ami maximális erőfeszítést igényelt egy elsőrangú csapat ellen."

A Bayern München edzője kiemelte az ellenfél erényeit is, majd arra is kitért, mi hiányzott saját csapatának játékából.

"Nem tudtunk áthatolni a védővonalukon, nagyon jól törték meg támadásainkat. Végig remekül védekeztek, majd szép akciókat indítottak. Sajnos nem érvényesültek a pályán a csapatom erősségei, a pontos labdahelyezés és a helyzetkialakítás."

A BATE Boriszov kikapott a LOSC-tól, ezzel kiszállt a továbbjutásért folyó versenyből. A francia csapatnak már az előző forduló után sem volt esélye, de hazai közönség előtt kijárt nekik is egy siker, amivel borsot törtek a fehéroroszok orra alá. A Lille csatára, Gianni Bruno azt sajnálja csak, hogy az Európa-ligás esélyeik is elszálltak.

"Az elsődleges célunk az volt, hogy három góllal győzzük le a BATE-t, akkor még versenyben lettünk volna az Európa Liga továbbjutásért. Az első összecsapásunkon fordított képet mutatott az eredmény, mi támadtunk többet, mégis ők nyertek 3-1-re. Boldog vagyok, hiszen góllal debütáltam európai porondon, de nem sikerült volna így bmutatkoznom, ha az egész csapat nem remekel."

Vitalij Rogyonov, a BATE csatára csalódottan beszélt a meccsen nyújtott teljesítményükről. Nem csak a csapat, hanem saját játékát is kritizálta.

"Három egymást követő meccsen keresztül voltunk sikertelenek. Azt gondolom, ez a vereség elsődleges oka. Voltak lehetőségeink az első góljuk előtt és után is. Voltak lehetőségeink visszajönni. Nehéz megmondani, miért nem iskerült gólra váltanom a lehetőségeimet. Biztos, hogy nem azért., mert fáradt voltam."

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, F csoport
Valencia (spanyol) - Bayern München (német) 1-1
Gól: Feghouli 77. illetve Müller 82.
BATE Boriszov (fehérorosz) - Lille (francia) 0-2
Gól: Sidibé 14., Bruno 31.

 

Videók