"Nem értem, mire drámáznak a Realnál" - Bajnokok Ligája, D csoport

A Real Madrid nem tudott visszavágni a Dortmundnak, az Ajax pontot rabolt a City otthonából, Mancini szerint innentől nagyon nehéz dolguk lesz.


A Real Madrid kétszer is hátrányba került a nagyszerűen játszó Dortmund ellen, de végül döntetlenre hozta az összecsapást. José Mourinho nem is igazán érti, miért drámázik a sajtó a csapat szereplése miatt:

- Mind a két alkalommal második helyen végzett a csapatom a csoportkörben, amikor végül megnyertük a Bajnokok Ligáját. A Portóval a Real Madrid mögött végeztünk, majd döntetlent játszottunk a Uniteddel és továbbjutottunk. Az Interrel a Chelsea ellen léptünk pályára a legjobb 16 között, és továbbjutottunk. Nem vagyok babonás. Nem gondolom, hogy számít, hányadik helyen végzünk. Nem zavar a jelenlegi helyzet, de még van lehetőségünk az első helyre kerülni, és meg fogunk próbálni annyi pontot szerezni, amennyit lehetséges.

- Ha a csoportkörnek ma lenne vége, továbbjutottunk volna. Ha tudjuk, hogy ez a legerősebb csoport, a Real Madrid pedig az első pillanattól kezdve továbbjutó helyen volt, nem értem, hogy mi ez a nagy dráma. Ha továbbjutunk a csoportból, akkor az már egy siker, és mi közel állunk ehhez. Ha a második helyen végzünk, akkor az egy másik csoport első helyezettjének a problémája lesz. Bárki végez az első helyen, az teljesen normális, ha egy könnyebb ellenfélre vár. Képzeljék el, hogy a Real Madridot kapja. Fantasztikus meccset játszottunk itt a City ellen, ma pedig ugyanúgy alakulhatott volna az állás. Ha szurkoló lennék, akkor inkább néznék meg egy ilyen döntetlent, mint egy másik csoport mérkőzését, ami inkább hasonlít egy Európa-liga összecsapásra.



Jürgen Klopp, a dortmundiak vezetőedzője sajnálja, hogy nem sikerült mind a három pontot elhozni a Bernabéuból:
 
- Nagyszerű mérkőzés volt, a csapatom parádésan játszott, sajnos nem sikerült bevinnünk a mindent eldöntő harmadik gólt, de így sem lehetek elégedetlen. Karnyújtásnyira került a továbbjutás, bár a játékvezető enyhén szólva sem minket segített a meccsen. Nagyon intenzív mérkőzés volt, de egyben szórakoztató is.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, D csoport:

Manchester City (angol)-Ajax Amsterdam (holland), 2-2 

Gólszerző: Touré (18.), Agüero (74.), illetve De Jong (10., 18.)

Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német), 20.45

Gólszerző: Pepe (34.), Özil (89.), illetve Reus (28.), Arbeloa (45. - öngól)

A Manchester City két gólos hátrányból állt fel az Ajax ellen, sőt, a mérkőzést is megnyerhették volna, ha a játékvezető megadja a szabályos góljukat, valamint a hajrában büntetőt ítél, miután lerántották Balotellit. Roberto Mancini, az angolok vezetőedzője mégsem elsősorban a bíróval foglalkozott a meccs után:

- Úgy érzem, jól játszottunk, talán többet érdemeltünk volna a döntetlennél. Hiszek a csapatomban, de innentől nem lesz egyszerű továbbjutni. Ha megnyerjük a hátralévő két meccset, akkor sikerülhet, ha ez a sorsunk, akkor így fog történni. Elkövettem néhány hibát , kaptunk két buta gólt, de a második félidőben már jól ment a játék.

Frank de Boer csalódott amiatt, hogy nem tudták megőrizni előnyüket:

- A mérkőzés előtt aláírtam volna a 2-2-es döntetlent, de most már csalódott vagyok. Kiüthettük volna az angolokat, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. Tudtuk, hogy kemény meccs vár ránk, mégis fájdalmas az a tény, hogy a City a második gólját a semmiből szerezte. szeretnénk továbbjutni, ehhez otthon meg kell vernünk Európa egyik legjobb csapatát, a Dortmundot.

A D csoport állása a 4. forduló után
Meccs GY D V Gólarány Pont
1. Borussia Dortmund (német) 4 2 2 - 6-4 8 pont
2. Real Madrid (spanyol) 4 2  1 1 10-7 7 pont
3. Ajax (holland) 4     1 2 2 6-8 4 pont
4. Manchester City (angol) 4 - 2 2 6-9 2 pont

A találkozókról itt olvashatsz bővebben, a tabellákat itt találod, a góllövőlistát pedig itt nézheted meg!

Videók