Nagyot lépett a MU a BL-negyeddöntő felé a Real otthonában - videó!

A Manchester United 1-1-es döntetlent ért el a Real Madrid otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja az angliai visszavágót.


Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, az első nagy helyzetre azonban csak hat percet kellett várni, ekkor Fabio Coentrao lövése találta el a kapufát, a jelenetnél óriásit védett David de Gea, aki ujjheggyel pont annyit tolt a labdán, hogy az kifelé pattant a kapufáról.

A hazai pályán játszó Real többet kezdeményezett, a 20. percben mégis a United szerzett vezetést. Wayne Rooney szögletét a totojázó Diego López és az elkéső Sergio Ramos asszisztálása mellett Danny Welbeck fejelte a kapu bal oldalába.

A gól után átvette az irányítást a Real, előbb Di María tornáztatta meg De Geát, majd a 30. percben Cristiano Ronaldo fejesénl már ő is tehetetlen volt, a portugál káprázatos mozdulattal fejelt a hálóba.

Négy perccel később Welbeck duplázhatott volna, ám próbálkozása ha kevéssel is, de mellé ment. A 42. percben Di María ördöngős cselsorozattal tört be a tizenhatosra, Jones jókorát lökött rajta, de a bíró sípja néma maradt.

A fordulás után aztán jobbára a Real támadott, sőt, számos lövőhelyzetet is kialakítottak a blancók. Ezek közül Di María centikkel a jobb kapufa mellett elsuhanó lökete volt a legveszélyesebb az 53. percben.

A 61. percben aztán Coentrao lövésénél mutatott be óriási bravúrt De Gea, majd egy támadáson belül kétszer is vezetést szerezhetett volna a Mu, ám előbb van Persie lövését tolta a kapufára Diego López, majd szintén a holland kapufa tartó, igen gyatrán eltalált lövését rúgta ki a fólvonal elől Xabi Alonso.

A hajrában aztán többször is próbált veszélyeztetni a Real, Khedira lövését ismét bravúrral kellett fognai De Geának, de a MU állta a sarat, igazán nagy ziccerig nem jutottak a spanyolok.

A hosszabbítás utolsó pillanataiban még van Persie lövését kellett bravúrral védenie Diego Lópeznek. A MU teljesen megérdemelten ért el kecsegtető, 1-1-es döntetlent, a Ferguson-csapat mindenképpen kedvezőbb pozícióból várhatja a visszavágót a Real Madridnál.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés:

Real Madrid - Manchester United 1.1 (1-1)
Gólszerzők: C. Ronaldo 30. ill. Welbeck 20.

Real Madrid: Diego López - Varane, Ramos, Coentrão, Arbeloa - Khedira, Özil, Alonso, Di María - Ronaldo, Benzema
Manchester United: De Gea - Rafael, Evra, Jones, Ferdinand - Evans, Carrick, Kagawa - Rooney, Welbeck, Van Persie

Videók