"Életünk esélyét hagytuk ki" - sajtószemle

A norvég lapok csalódottságról, elszalasztott lehetőségről írnak.


A labdarúgó Bajnokok Ligája Play-off körének visszavágóján a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Moldéval.

Az idegenben szerzett gólok miatt a döntetlennel legjobb 32 közé jutott Szerhij Rebrov csapata.

A norvég lapok csalódottságukról, és elszalasztott lehetőségről írnak. 

Az Aftonbladet szerint élete legnagyobb lehetőségét szalasztotta el a Molde.

A portál kiemeli, hogy a 78. percben Eirik Hestad óriási ziccerét védte Dibusz, amely szerintük a mérkőzés legnagyobb helyzete volt. 

A Vg.no szerint újabb norvég futballkaland ért véget Magyarországon. A portál írásában visszaemlékezik a 2015 novemberében játszott Magyarország elleni válogatott Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésre.

A sajtóorgánum felidézi arra, hogy legutoljára norvég csapat a BL-ben 2007/2008-as szezonban a Rosenborg volt. 

A Nettavisten szerint a visszavágón a Molde együttese jobban játszott, mégsem tudott nyerni.

A lap megemlíti a stadion környékén összegyűlt körülbelül 1500 ferencvárosi szurkolót, akiknek a hangja behallatszott a TV adásba is. 

Borítókép: Szabó Bernadett/ Reuters

Sport365.hu - Kincset érő döntetlen: A Fradi 25 év után ismét Európa legnagyobbjai között

Videók