Nagy bajba kerülhet a PSG Neymar miatt?

Nem biztos, hogy jó ötlet volt a mezcsere.


Neymar egyetlen meggondolatlan mozdulattal kockára tette a BL-döntőben való szereplését. A brazil játékos az RB Leipzig elleni találkozó utolsó perceiben mezt cserélt, ennek pedig még súlyos következményei is lehetnek.

A francia együttes kirobbanó formában játszott a német gárda ellen, Neymar Angel di Mariának adott gólpassza pedig az este egyik legszebb jelenete lett. A remek negyeddöntő után az elődöntő megnyerésében is kulcsszerepe volt Neymarnak, akire a döntőben is nagy szüksége lesz az együttesének.


Fotó: David Ramos/Getty Images

Amennyiben a francia csapat a vasárnap is győzni tud, története során először ünnepelhet BL-címet. Ebben az esetben a brazil már a 2. BL-trófeáját söpörheti be, hiszen korábban a Barcelona színeiben már sikerült elhódítania a címet.

Bár a döntő még el sem kezdődött Neymar miatt már most aggódhat a PSG, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a brazil nem lehet majd ott a döntőben.

A brazil még a mérkőzésen mezt cserélt a lipcseiek védőjével, Marip Halstenberggel. Az UEFA által a koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett szabályzata alapján ez szabálytalannak bizonyul. Eszerint a játékosoknak ajánlott tartózkodni a mezek cseréjétől, a protokoll figyelmen kívül hagyása pedig fegyelmi intézkedéseket vonzhat maga után.


Fotó: David Ramos/Getty Images

A szabályzat ugyanakkor nem fejti ki, hogy a mezét elcserélő játkosnak önkéntes karanténba kell-e vonulnia, és arra vonatkozóan sincs részletes leírás benne, hogy milyen szankcióval illetik a szabályt megszegő labdarúgót.

Ez némileg megnyugtathatja a PSG stábját, hiszen nem valószínű, hogy felfüggesztéssel sújtják majd Neymart. Ráadásul mivel a csere nem tilos, csak erősen ajánlott az elhagyása, szinte biztos, hogy a brazil megússza egy figyelmeztetéssel.

Borítókép: Michael Regan - UEFA/UEFA via Getty Images

Forrás: sportbible.com

Videók