Mourinho kiakadt a védőire a Chelsea buktája után

A győztes edzők részéről Carlo Ancelotti és Laurent Blanc is örömmel nyugtázta a végeredményt, a Chelsea kispadján ülő José Mourinho ugyanakkor keserűen nyilatkozott, miután a Real Madrid hazai pályán 3-0-ra verte a Borussia Dortmundot, míg a Paris Saint-Germain 3-1-re a Chelsea-t a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésein.


Ancelotti, a kilencszeres BL/BEK-győztes Real trénere elégedetten állapította meg, hogy tanítványai nemes bosszút álltak a tavalyi elődöntőben őket 4-3-as összesítéssel búcsúztató németeken:

"Az első félidőben sok energiát elhasználtunk, ezért a másodikban visszavettünk a tempóból, és kontrákra rendezkedtünk be. Ekkor a Borussia megmutatta, hogy minőségi csapat, így aztán óvatosnak kell lennünk a jövő heti visszavágón" - fejtette ki az olasz szakember.

A spanyolok második gólját szerző Isco hozzátette, a Real védelme tízből tíz pontot érdemelt ezen az estén.

Az eltiltott Robert Lewandowskit nélkülöző dortmundiak mestere, Jürgen Klopp a bekapott gólokat elemezte: "Gólokhoz juttattuk ellenfelünket azzal, hogy nem voltunk elég tömörek, és sok helyet hagytunk. Az első gól korán jött, de hát várható volt, hogy a Real támadni fog otthon."

Párizsban mindkét tréner arról beszélt, mekkora szerepe lehet a továbbjutásban Javier Pastore 93. percben lőtt góljának, amellyel 3-1-re nyert a PSG.

"Egyszerűen nevetséges gólt kaptunk, ez nem gól volt, hanem egy rossz vicc" - fakadt ki José Mourinho. "A védelem komoly hibákat követett el, elöl pedig nem voltunk hatékonyak, ezért más felállást fogok kipróbálni a jövő héten."

Az 1995 óta első BL-elődöntőjükre készülő franciák edzője, Laurent Blanc ugyanakkor nem győzte dicsérni csapata hozzáállását: "Hittünk magunkban, és nyomás alatt tartottuk a Chelsea-t. A harmadik gól sok mindent megváltoztat, még talán fel sem fogjuk, hogy mennyit. Ezzel együtt nem lesz könnyű dolgunk a Stamford Bridge-en."

 

Videók