Messi-parádé a Camp Nouban

A Barcelona megmutatta, miért is tartják a fogadóirodák a BL idei kiírásának egyik legnagyobb favoritjának: káprázatos játékkal, szebbnél szebb találatokat szerezve valósággal földbe döngölte ellenfelét, a jobb sorsra érdemes – és továbbjutásra pályázó – görög bajnok Panathinaikoszt. Messi két gólt, két gólpasszt, kapufát és egy kihagyott büntetőt is jegyzett.

Parádés játékkal rukkolt ki az FC Barcelona a hétvégi Hercules elleni kisiklást követően. A katalánok olykor örömfocit bemutatva úgy verték 5-1-re a Panathinaikosz csapatát, hogy a görögök sokszor csak keresték a labdát és annak ellenére, hogy a mérkőzés 20. percében még ők vezettek, egy percig sem forgott veszélyben Guardiola fiainak sikere. A vesztes bajnoki után visszatért a csapatba Daniel Alves, Puyol, Xavi, Busquets és Pedro is, ami azt jelentette, hogy a Barca gyakorlatilag a lehető legjobb kezdő tizenegyével futott ki a gyepre. Az erődemonstráció nem is maradt el, már a második percben ziccert védett Tzorvas, négy perccel később pedig már az egész görög védelem a földön feküdt, gól azonban nem esett. Ekkor már látni lehetett, hogy a Panathinaikosz öngyilkos taktikája – a széleket hanyagolva négy védővel és öt középpályással saját kapuja elé tömörülve – nem biztos, hogy a legokosabb választás, az azonban tény: a Barcelona ellen lehetetlen jó taktikát kidolgozni. A mai Barcelona ellenszerét pedig ugyanilyen lehetetlen eltalálni, olyan ugyanis nem létezik – ez a Barca még önmagához képest is magas szintű produkciót nyújtott. A Panathinaikosz még faultokkal sem tudta tördelni a katalánok gördülékeny, lábról-lábra haladó akcióit, és bár a vendégek is próbálták megtartani és járatni a labdát, mindent elmond az első tíz perc labdabirtoklási aránya, amely 79:10 % volt, természetesen a gránátvörös-kékek javára. A kérdés tehát nem az volt, hogy ki nyer, hanem, hogy milyen különbséggel – na meg, hogy átlépik-e a félpályát a zöldek. Nos, a 20. percben Tzorvas kirúgása után megtették, olyannyira, hogy a Lyonból jól ismert Sidney Govou révén a vezetést is megszerezték. Görögtüzek helyett azonban barcelonai tűzijáték következett, a fantasztikusan játszó Messi villámgyorsan egyenlített, megszerezve 26. BL-gólját és megelőzve Rivaldót klubja ide vonatkozó örökranglistáján. A 33. percben aztán jött a második, egy szöglet után David Villa kezdte el törleszteni horribilis vételárát – a csatár a hosszú saroknál csapott le a labdára és lőtte azt a jobb sarokba. Sorjáztak a szebbnél szebb, szinte tökéletes támadások, csak a befejezésekbe csúszott hiba, mint például a 43. percben, amikor Messi forgácsolta szét a lécet, hogy aztán ebből alig felocsúdva két gyors kényszerítővel nyolc védőjátékosból bolondot csinálva megszerezze saját maga második, csapata harmadik találatát. A hetvenezer néző keresztet vethetett, a hazaiak azért, hogy jegyet váltottak erre a tökéletes előadásra, a görögök pedig azért, hogy így is olcsón megúszták az első játékrészt, és még a fele hátravolt.

A második félidő aztán kicsit csalódást jelentett, Guardiola csapata ugyanis – érthető módon – már nem erőltette a támadásokat, és bár így is óriási fölényben futballozott, nem növelte előnyét, pedig Messi büntetőt is rúghatott. Nikosz Niopliasz mindent megpróbált, hogy felrázza együttesét, beállította a legnagyobb görög tehetségnek számító Niniszt és a Barcelonában nevelkedett Luis Garcíát is, mindhiába. És hogy a végére is maradjon egy-két szép jelenet, arról ismét Messi gondoskodott: tíz perccel a lefújás előtt az argentin zseni alapvonalról elért kétkapufás labdája Pedrónak, indítása a 93. percben Daniel Alvesnek ért fel gólpasszal. A vége 5-1, aki pedig látta, nem kételkedik: erre a Barcára tényleg érdemes fogadni a végső sikert illetően.

Messi-parádé a Camp Nouban – videó

ÖsszefoglalóD csoport 2010. szept. 15. 7:270

Bajnokok Ligája, D-csoport

Barcelona – Panathinaikosz 5-1 (3-1)

Barcelona, Camp Nou, 70.000 néző. V.: Rizzoli (olasz).

Barcelona: Valdés – D. Alves, Piqué, Puyol, Abidal – Xavi (Mascherano, 79.), Busquets, Iniesta – Messi, Villa (Krkic, 70.), Pedro.

Panathinaikosz: Tzorvas – Marinos, Kante, Boumsong, Vintra – Gilberto Silva, Simao – Govou (Luis García, 71.), Katsouranis (Karagounis, 64.), Leto (Ninis, 81.) – Cissé.

G.: Messi (22., 45.), Villa (33.), Pedro (78.), D. Alves (90+3.), ill. Govou (20.)

Hegedüs Csaba

Videók