Messi egyetlen kattintással kiborította a Barcelona szurkolóit

Tettét követően hihetetlen harag zúdult rá. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Lionel Messit szemérmetlen árulónak bélyegezték a Barcelona szurkolói.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Barcelona drámai mérkőzést játszott az Internazionale ellen a Bajnokok Ligájában. A meccs végül 3-3-mal ért véget, így nagy valószínűséggel a katalánok már a csoportkör után búcsúzni kényszerülnek a sorozattól. A mérkőzést követően az Inter játékosa, Lautaro Martinez egy képet posztolt közösségi oldalán, melyhez azt írta: szív, személyiség, alázat, Forza Inter.


A bejegyzést válogatottbeli csapattársa, Lionel Messi is lájkolta, ezzel pedig óriási lavinát indított el. A Barca szurkolói kiborultak a hétszeres aranylabdás reakcióján és sokan árulónak titulálták.

„Újabb bizonyíték arra, hogy Messi nem sajnálja a Barcelonát, azt a klubot, amely azzá tette őt, aki ma. Összetörte a klubot és elmenekült, ő egy szégyentelen áruló”
– írta egyikük.

„Erre gondolok, amikor azt mondom, hogy ez a fickó egy zsoldos volt” – tette hozzá egy másik szurkoló, míg egy harmadik követelte, ne fogadják őt vissza a klubba.

Borítókép: Eric Espada/Getty Images

 

Videók