Meglesz végre a hőn áhított történelmi címvédés?

Idén is Real(is) esély mutatkozik a BL történetének első címvédésére. Beharangozó, 2. rész.


 
 
A legkiegyensúlyozottabb – „E” csoport
 
A „B” jelű kvartett mellett az „E”-ben nincsen igazi gigász, ám a CSZKA Moszkva még egy ilyen négyesben is csak a szokásos orosz helybenjárást prezentálhatja nekünk, legnagyobb nyári szerzeményük az a Lacina Traoré, akiről a szintén az „E” csoportban található Monaco egyik szurkolója a következő véleményt fogalmazta meg: „Egyik szemem sír, a másik nevet. Azért sír, mert csak kölcsönbe adtuk oda”.
 
A csoport favoritja a Roger Schmidt vezette német Leverkusen lehet, mely előző szezonban is ügyes és gyors csapat benyomását keltette, és immáron zsinórban negyedik alkalommal főtáblás. A fél angol válogatott, kiegészülve a világ egyik legjobb kapusával (Hugo Lloris) és a belga válogatott belső védőpárosával (Alderweireld, Vertonghen) – ez a Tottenham. Az előző idényben remek formát mutató Spursnek reális esélye lehet arra, hogy megismételje a 2010-11-es negyeddöntős szereplést. Ennek ezúttal már nem Gareth Bale, hanem Harry Kane lesz a kulcsszereplője. A Monaconál Leonardo Jardímnak középszerű játékosokból kellene továbbjutó gárdát faragni, ebben segítségére lehet a friss Európa-bajnok portugál válogatott fazonszabásza, Joao Moutinho.
 
 
Ronaldo hazatér, Nikolics in da house – „F” csoport
 
Ha az ellenfelek nemzetközi jellegét nézzük, kétség sem férhet ahhoz a tényhez, hogy a Real Madrid megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligája előző kiírását. A királyi gárda útja svéd, ukrán, francia, olasz, német, angol és spanyol csapatokon vezetett tizenegyedik trófeájához, ám a csapatok erőssége azért megkérdőjelezheti a trófea elhódításának jogosságát. Minden esetre az év közben kinevezett Zinadine Zidane lett a hetedik ember, aki játékosként és edzőként is BL-t nyert, és a francia egy teljesen más felfogást hozott a madridiakhoz, mint amit az elődök képviseltek, talán az Ancelotti által meghonosított játékrendszerhez nyúlt vissza Zidane, ami egy újabb BL-győzelmet ért.
 
A Realnál tehát változó szelek fújnak, jó példa erre az átigazolási piacon történő szokásosnál visszafogottabb ténykedésük, Florentino Pérez ezúttal csak Álvaro Moratát és Marco Asensiot hozta haza, így tovább fiatalodott az amúgy sem idős csapat, ami a címvédéshez szükséges extra motivációt fenntarthatja a játékosokban: a Realnál mindössze négy játékos (Pepe, Ramos, Modric, Ronaldo) idősebb 30 évnél, a lendülettel tehát továbbra sem lesz gond Madridban.
 
Ugyanez igaz lehet Dortmundra is, ahol az alapcsapat szinte kicserélődött a nyáron. Hiába erősített remekül Thomas Tuchel (Schürrle, Götze, Ousma Dembelé, Rode, Raph Guerreiro, Bartra), a távozók névsora talán még jelentősebb, olyan kulcsemberek hagyták el a Ruhr-vidéket, mint Mhitarjan, Hummels, Gündogan vagy Blaszczykowski. A Dortmund továbbra is egy kontracsapat, ezen kívül Marco Reus jelenti az állandóságot.
 
Már rögtön a nyitó játéknapon nevelőegyesülete ellen kénytelen játszani Cristiano Ronaldo, és ha netalántán a Sporting ellen gólt szerezne, még annyira sem fog ünnepelni, mint amikor pár éve a Manchester Unitednek talált be szintén már a Real mezében. A lisszaboniak keretében három Európa-bajnok is fellelhető, méghozzá három alapember: Rui Patricio, Adrien Silva és William Carvalho egyaránt kulcsemberek voltak a portugál válogatott szárnyalásában, ám a Sporting szezonját nagyobb mértékben fogja meghatározni, hogyan sikerül pótolniuk Iszlam Szlimanit és Joao Máriot. Az elmúlt két idényben a Wolfsburgban remekül teljesítő Bas Dost érkezése remek húzás lehet, sokat várnak tőle a luzitánok.
 
Az amúgy sem könnyű csoport desszertjeként ott van Nikolics Nemanja, aki Rudolf Gergely után lőhet magyar gólt az elitligában – ez ugyebár hét szezon, amióta nem szerzett magyar játékos találatot a főtáblán. A Legia Varsó csatára csapata hét selejtezős góljából ötöt vállalt, szóval – bár bitang erős ez a csoport - most tényleg bizakodhatunk.
 
 
Ajándék csoportban a Leicester – „G” csoport
 
A friss Premier League győztes Leicester Cityból N’Golo Kanté személyében kulcsember távozott, ám nem Claude Makelelé utóda lett a Real Madridnál, a francia inkább a Chelsea-t választotta. Lelke rajta. Minden esetre rajta kívül a csapat és ami a legfontosabb a Vardy-Mahrez duó együtt maradt, plusz jött a Vardyhoz hasonlóan villámgyors Ahmed Musa, valamint Iszlam Szlimani. Kérdés, hogyan bírja menedzselni a két frontos csatát Claudio Ranieri.
 
A portugál „nagy hármas” jelenlegi leggyengébb tagja, a Porto kapta meg Fortunától a legnagyobb esélyt a továbbjutásra, és Iker Casillasnak az esélyt, hogy kiköszörülje az elmúlt években a nevével kapcsolatban egyre többször kapcsolatba kerülő csorbát. Nyáron a kispadot egy igazi Porto-legenda, a Valenciától szezon közben távozó Nuno Espirito Santo vette át, és a csoportból könnyen továbbkormányozhatja Casillasékat, de ez a maximum, ami bennük van.
 
Az Eb egyik felfedezettje, Thomas Meunier a PSG-be távozott, így a Michel Prud’homme-vezette Bruges húzónév nélkül maradt, vagyis késhegyre menő csatát kell vívnia az Európa Liga szereplésért a Köbenhavnnal.
 
A rabló, az építész, a francia és a tehetséggondozó – „H” csoport
 
A Juventusnál nagyon komoly változások történtek a nyáron. Dani Alves 391 mérkőzés és 23 megnyert trófea után váltott és lett zebra, ám ez csak a legkisebb történés volt. A mérleg egyik odlalán Paul Pogba távozása, a másikon pedig a Serie A riválisok lerablása (Higuaín, Pjanic) van. Kérdés, a fontos meccseken rendre csődöt mondó argentin csatár ér-e 94,7 millió eurót. Akkor már Pogba inkább ér 105 millió eurót, és mint láthatjuk, már el is költötték az érte kapott vagonnyi pénzösszeget. A tavalyi peches sorsolása után 2015-höz hasonlóan idén is a döntőbe szeretne jutni Massimiliano Allegri gárdája, és a játékosanyag alapján csalódás lenne, ha ez – sorsolástól függetlenül - nem történne meg.
 
A Sevilla évek óta az egyik legizgalmasabb csapat, lévén hogy mindig új csapatot kell építenie. Nincs ez másképp most sem sőt, Emery után Jorge Sampaoli egy teljesen más játékfilozófiát fog meghonosítani az andalúzoknál, a Bielsa-iskola legjobb növendéke először fog Európában munkát vállalni, amihez a 2015-ös Copa América győzelem kiváló ajánlólevél volt.
 
Talán csak a Dortmundnál volt nagyobb játékosmozgás a nyáron, mint a Sevillánál. Coke, Banega, Gameiro, Krychowiak, Immobie és Reyes távozott, helyükre egy sor tehetség érkezett, Kranevitter, Vietto, Ganso, Franco Vázquez, Ben Yedder és a bizonyítási vágytól fűtött Samir Nasri ha összeállnak, egy bravúr negyeddöntő is bennük lehet a régiekkel kiegészülve!
 
Alexandre Lacazette zsinórban harmadik idényében szerzett húsznál több találatot a Ligue1-ben, ideje lenne valamit mutatnia a BL-ben is a Lyon csatárának. A tavaly a leggyengébb csoportból (Valencia, Zenit, Gent) utolsóként kieső lyoniak idén akár a harmadik helyen is végezhetnek, ám ehhez be kell foltozni a Samuel Umtiti távozásával járó foltot a védelem közepén.
 
Szeretnénk mi is egy olyan „pofozógépet”, mint amilyen a horvátoknak a Dinamo Zagreb. A fővárosiak legutóbbi hat idényükből négyszer is sikeresen kvalifikálták magukat a csoportkörbe, lassan már alanyi jogon is megtehetik ezt. Habár legnagyobb tehetségük, Marko Pjaca a Juventusba távozott, máris feltűnt egy új ígéretes futballista a láthatáron: ebben a szezonban Ante Coric lesz az a játékos, akinek játékára figyelni kell!
 

Videók