Manchester City - Mönchengladbach: Mérkőzés utáni reakciók

Guardiola elégedetten értékelt, Rose szerint túl nagy falat volt a City.


Josep Guardiola nagyon elégedett volt csapata, a Manchester City teljesítményével azután, hogy a visszavágón is 2-0-ra legyőzte a Borussia Mönchengladbachot, és így 4-0-s összesítéssel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

A spanyol tréner egyetértett azzal a megállapítással, hogy utólag néha könnyűnek tűnik egy összecsapás, de emlékeztetett rá, hogy ez a sorozat tud csapdákat rejteni, ezért nagyon komolyan vették a második budapesti találkozót is.

"Az elejétől kezdve uraltuk a helyzetet, a két csodálatos gól után pedig minden egyszerűvé vált. Ugyanakkor az, ahogy játszottunk, megint igazán jó volt. Mindenki jól helyezkedett, gyorsan járattuk a labdát. Ha a tengelyben összezártak, akkor Phil (Foden) és Rijad (Mahrez) jóvoltából a széleken próbálkoztunk, ha pedig oda figyeltek, középen vezettünk támadásokat." - fogalmazott.


Fotó: Laszlo Szirtesi - UEFA/UEFA via Getty Images

Guardiola úgy látta: minden játékosa nagyon koncentráltan futballozott. Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a BL-ben eddig csak egyetlen gólt kaptak, még a csoportkör első mérkőzésén a Portótól, amit nagyon meggyőzőnek nevezett. Ezzel összefüggésben külön kiemelte két középső védője, Ruben Dias és John Stones teljesítményét. A City több mint 700 perce őrzi hibátlanul a kapuját a BL-ben, melynek történetében ez a második leghosszabb sorozat az Arsenal 15 évvel ezelőtti 995 perce után.

Marco Rose, az utóbbi időben a Bundesligában is gyengélkedő németek vezetőedzője úgy vélekedett: az ellenfél egyszerűen túl erős volt a számukra.

"Ezt szégyenkezés nélkül el kell ismerni" - szögezte le, hozzátéve, hogy a City tarthatatlannak bizonyult, az idő előrehaladtával pedig a játékosai eltökéltsége csökkent. "Összeségében persze többre számítottunk, a fiúk úgy álltak hozzá, de amikor ilyen minőséggel találod szemben magad, néha nagyon nehézzé válik a dolog" - folytatta.


Fotó: Christian Verheyen/Borussia Moenchengladbach via Getty Images

A Borussia Mönchengladbach a német bajnokságban és a BL-ben is sokáig jól szerepelt, de mélyrepülésbe kezdett azóta, hogy február közepén bejelentették: Marco Rose a következő idényben már a Borussia Dortmund edzője lesz. A BL-párharc első mérkőzését és a visszavágót is a Puskás Arénában játszották a koronavírus-járványban bevezetett korlátozások miatt. A Manchester City - amely az összes sorozatot tekintve a legutóbbi 25 mérkőzéséből 24-et megnyert - egymás után negyedszer jutott negyeddöntőbe a BL-ben. Ugyanakkor az előző három alkalommal ott be is fejezte a szereplését.

Borítókép: Christian Verheyen/Borussia Moenchengladbach via Getty Images

Videók