Lang Ádám elismerte, jobb volt az Olimpiakosz

Az görög csapat a múlt héten 2-0-ra nyert otthon, a visszavágón pedig 0-0-s döntetlent játszott Nicosiában.


Lang Ádám, a ciprusi Omonia Nicosia magyar válogatott védője szerint a két mérkőzés alapján jobb volt az Olimpiakosz és megérdemelten jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe kedden este, ugyanakkor a párharc első találkozója alakulhatott volna másképpen is.

A 27 éves futballista az M1 aktuális csatornának szerdán azt nyilatkozta, a selejtezősorozat elkezdése előtt a ciprusi bajnokcsapat minden tagja "előre aláírta volna az Európa-liga csoportkörös szereplést", ez gyakorlatilag a minimális célkitűzés volt az együttesnél.

"Talán azért lehetünk egy kicsi elkeseredve, mert a görögországi meccsen az Olimpiakosz mezőnyfölénye egészen a 69. percig meddő volt, és az akkor megítélt tizenegyesüket megelőzte egy szabálytalanság a részükről, amit nem vettek észre a játékvezetők"
- mondta Lang, ugyanakkor hozzátette, a pireuszi csapat rutinosan és magabiztosan játszotta azt, amit tud.

"Egyelőre az Omonia Nicosia azon a szinten van, ahol lennie kell, két szoros összecsapást játszottunk egy neves ellenféllel, fejlődünk, és az előző két körben olyan riválisokat ejtettünk ki, amelyeket magasabban jegyeznek a mi csapatunknál" - jelentette ki a védő.

Az Omonia a BL-selejtező első fordulójában az örmény Ararat-Armenia otthonában győzött hosszabbítás után, majd a lengyel Legia Warszawát idegenben, a szerb Crvena zvezdát pedig hazai pályán múlta felül.

"Ha már bent vagyunk az El csoportkörében, akkor akár tovább is juthatunk, és erre látok is esélyt" - nyilatkozta Lang, aki elmondta, kíváncsian várja a pénteki sorsolást, mert az ellenfeleik között bizonyosan lesznek olyan együttesek, melyek nagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, mint ők, és magasabban is jegyzik őket Európában, mint az Omoniát.

Az Olimpiakosz a múlt héten 2-0-ra nyert otthon, kedden este pedig 0-0-s döntetlent játszott Nicosiában, így a BL főtábláján folytathatja szereplését. 

Borítókép: facebook/OMONOIA FC

Videók