Kiderült melyik kommentátor közvetíti a Bajnokok Ligája döntőt

Emellett arra is fény derült, hogy négyórás felvezető műsorral készülnek az M4-en.


A labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő napja piros betűs nap - mondta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója.

Székely kedden este az M1 aktuális csatornán elmondta: pénteken négyórás felvezető műsorral várják a nézőket, amelyben megmutatják a Manchester City és az Internazionale sajtótájékoztatóját, valamint a finálé előtti edzését is.

Az Isztambulban sorra kerülő BL-döntő szombaton 21 órakor kezdődik.

"Ez egy nagyon fontos nap, egy piros betűs nap, és nem csak a mi életünkben, hanem azért is, mert tudjuk, hogy ez Európában, és így a magyar emberek számára is a Super Bowl, mindegy, hogy ki játszik" - mondta Székely.

Hangsúlyozta, a mérkőzés az M4 Sport számára is kiemelten fontos - bár a szervezés szempontjából az Európa-liga döntője idén fontosabb volt, hiszen azt Budapesten rendezték -, egy éve tudják, ki lesz a szerkesztő, kik utaznak a török városba, ki lesz a kommentátor (Hajdú B. István).

A csatornaigazgatót az Inter döntőbe jutása nagyon meglepte, erre még akkor sem számított, amikor kialakultak az ágak az egyenes kieséses szakaszban. A Manchester City bejutása egyáltalán nem jelentett számára meglepetést, mert megfogalmazása szerint kompakt, kerek, tökéletes csapattá nőtte ki magát Josep Guardiola együttese.

"Tízből kilencszer a City nyer, de mi van, ha ez az egy lesz az, amikor az Inter? Nagyon izgalmas lesz!" - vélekedett Székely.

A műsorban elhangzott, hogy az M4 Sport a harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencia-liga fináléját is élőben közvetíti: szerdán Prágában az olasz Fiorentina ellenfele az angol West Ham United lesz.

Borítókép: getty images /  Francois Nel - UEFA

Videók