Kane további játéka ebben a szezonban bizonytalan

Újabb sérülés.


A Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője együttese játékával és az 1-0-ás eredménnyel is elégedett volt a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzését követően, mégsem volt boldog, mivel könnyen lehet, hogy sztárjátékosa, Harry Kane a szezon hátralévő részét kihagyja keddi sérülése miatt.
 
"Most is a jobb bokája sérült meg, ami januárban, s akkor hosszú ideig nem játszhatott. Szomorúak és csalódottak vagyunk mindannyian. Hiányozni fog, talán a szezon végéig, s emiatt komolyan aggódunk" - nyilatkozott Mauricio Pochettino, aki szerint a következő napokban eldől majd, mi lesz Kane-nel.
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
 
A Hotspur angol válogatott középcsatára a második félidő elején a pálya közepén, a jobb oldalvonalnál csapott össze egy labdáért Fabian Delph-fel, aki elrúgta a labdát, majd Kane lábfejére lépett, a támadó bokája pedig aláfordult. Delph az eset után ráordított a szerinte veszélyesen közbeavatkozó Kane-re, akinek ekkor már láthatóan komoly fájdalmai voltak, Pochettino pedig ezt látva szóváltásba keveredett a manchesteri futballistával.
 
"Nagyon agresszív volt Harryvel az eset után, én pedig próbáltam megértetni vele, hogy senki sem akart sérülést okozni a másiknak, csak egy kemény összecsapás volt, amiben ráadásul Kane sérült meg" - mondta a sajtótájékoztatóan a történtekről a tréner, aki szerint Delph-nek inkább örülnie kellett volna, hogy a pályán maradhatott, mivel rátaposott ellenfele lábára. -
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
 
"Mondtam neki, hogy szerencsés, mert ha a VAR segítségével visszanézik az esetét, a szabályok szerint akár piros lapot is kaphatott volna. Persze nem gondolom, hogy azt érdemelt, mindketten a labdáért harcoltak."

A manchesteri visszavágót jövő szerdán rendezik. 

Videók