Julian Nagelsmann: "Nem szabad ellenállás nélkül három gólt kapni"

Az RB Leipzig vezetőedzője csapata védekezését bírálta.


Csapata védekezését bírálta Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője a Manchester Unitedtől a Bajnokok Ligája csoportkörében elszenvedett súlyos vereség után.

A szerdai találkozón az angolok 5-0-ra verték a Gulácsi Péterrel a kapuban felálló németeket - Willi Orbán a kispadról nézte a találkozót.

"El lehet veszíteni egy mérkőzést, de akkor sem szabad ellenállás nélkül három gólt kapni, ahogy az utolsó három találatnál történt" - mondta a német tréner, akinek vezetésével az elmúlt idényben elődöntőt vívott a Lipcse.

Nagelsmann szerint a Manchester United játékosai fizikálisan is jobbak voltak.

"Ha csak a testméreteket veszem figyelembe, akkor is látszik a különbség, emiatt sok légi párbajt vesztettünk, de a földön is erősebbek voltak. A Premier League nyilvánvalóan keményebb, mint a Bundesliga, ami a párharcokban megmutatkozott" - fogalmazott Nagelsmann.

Az edző leszögezte, az utolsó 15 percben nyújtott teljesítményük hosszú ideje a legrosszabb volt, és ennek közbe van ahhoz is, hogy túlságosan tisztelték az ellenfelet.

"Az eredmény rosszabbnak tűnik, mint amilyen a játékunk volt. Nem védekeztünk eléggé szigorúan, túl gyakran vesztettük el a labdát. Sokkal több volt bennünk"
- vélekedett.

A csoportban két forduló után a Manchester United vezet hat ponttal az egyformán három pontos Paris Saint-Germain és RB Leipzig előtt, a török Basaksehir pont nélkül áll a negyedik helyen. 

Borítókép: Vincent Mignott/DeFodi Images via Getty Images

Videók