Jelentős növekedés jön a női labdarúgó BL összedíjazásában

Közel négyszeresére nő az eddigi összeg.


A következő szezonban több mint négyszeresére nő az összdíjazás a női labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Az európai szövetség keddi bejelentése szerint a következő idényben összesen 24 millió eurót osztanak szét, ebből 1,4 millió jut a győztesnek. A 16 csapatos csoportkörig eljutó klubok legalább 400 ezer eurót kapnak, ötször annyit, amennyi jelenleg egy nyolcaddöntős csapatnak jár.

Az UEFA szerint az új lebonyolítási formátumhoz központosított marketing és televíziós stratégia társul, ami növeli a bevételeket.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke úgy fogalmazott: a női labdarúgás fejlesztését a hosszú távú jövőképnek kell vezérelnie a rövid távú nyereségre való törekvés helyett.
Az is változást jelent majd a női BL következő idényében, hogy a videobírót (VAR) nemcsak a döntőben használják majd, hanem a negyeddöntőtől kezdve minden meccsen.

Borítókép: Catherine Steenkeste/Getty Images

Videók