Hivatalos: 2024-től új formátumban zajlik a Bajnokok Ligája

A javaslat szerint 32 helyett 36 csapat szerepel a legrangosabb európai kupasorozatban.


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy elfogadta a Bajnokok Ligája reformjára vonatkozó javaslatot, így a sorozat 2024-től már az új formátumban zajlik majd.

Eszerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepel majd a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltja fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszik majd minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettekre pedig rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

Aleksander Ceferin, a szervezet elnöke az európai Szuperliga létrehozását "kapzsiságtól vezérelt" néhány klub "szégyenteljes kezdeményezésének" nevezte, illetve úgy fogalmazott, hogy a lépés "a labdarúgás szerelmeseinek arculköpése".

Egyúttal megerősítette, hogy a Szuperliga klubjaiban játszó futballisták nem vehetnek majd részt olyan nemzetközi eseményeken, mint a világbajnokság vagy már az idei Európa-bajnokság.

Borítókép:  Lukas Schulze - UEFA/UEFA via Getty Images

Videók