Hazai pályán dönthet rekordot a Real Madrid

A spanyol bajnokságban megtorpant, de a labdarúgó Bajnokok Ligájában javíthat a címvédő Real Madrid, mely 2-0-s előnyről várhatja a Schalke 04 elleni keddi nyolcaddöntős visszavágót a Bajnokok Ligájában.


A madridiak hullámvölgybe kerültek az utóbbi időben, sztárjaik közül Cristiano Ronaldo és Garreth Bale sincs igazán jó formában, a portugál támadó mindössze öt gólt szerzett idén, míg a walesi játékos a legutóbbi nyolc meccsen nem talált a kapuba. Az Athletic Bilbaótól elszenvedett hétvégi vereséget követően a fővárosiak visszacsúsztak a második helyre a bajnokságban.

"Nem megfelelő a kapcsolat a játékosok között, túl sok az egyénieskedés. Más módon kell támadnunk a jövőben" - adott magyarázatot a váratlan gyengélkedésre Carlo Ancelotti vezetőedző.

A Realnak épp a legjobbkor jön a német csapat elleni meccs, a Schalke ugyanis három hete hazai pályán sem tudott igazán komoly ellenállást kifejteni, Madridban pedig még nagyobb bajba kerülhet, míg a madridiak felszabadultan játszhatnak.

A Real Madrid a mai mérkőzésen egy újabb rekordot is felállíthat, hiszen, ha legyőzik a Schalkét, akkor sorozatban ez lesz a 11. győzelmük a Bajnokok Ligájában. Legutóbb a Dortmund ellen szenvedtek vereséget még tavaly áprilisban.

A keddi nap másik találkozóján lényegesen kiélezettebb csata várható, mivel az első meccsen a Porto 1-1-es döntetlent ért el a Paulo Sousa irányította Basel vendégeként.

A továbbjutás mindkét csapat számára nagy fegyvertény lenne. A portugál együttes 2004-es BL-győzelme óta mindössze egyszer verekedte be magát a legjobb nyolc közé, míg a bázeliek - akik a BEK-ben csupán egyszer, 41 éve léptek túl a nyolcaddöntőn - sporttörténelmi bravúrt hajtanának végre, mivel a BL-ben még nem voltak negyeddöntősök.

A döntetlen és az idegenben lőtt gól miatt a Porto kedvezőbb helyzetben van, ráadásul az is a portugál csapat mellett szól, hogy nyolc meccse nem kapott ki saját pályáján a nemzetközi porondon.

A keddi program:

FC Porto (portugál)-FC Basel (svájci) 20.45 (az első mérkőzésen: 1-1)
Real Madrid (spanyol)-FC Schalke 04 (német) 20.45 (2-0)

Videók