Guardiola: nincs mentségünk

A Manchester City vezetőedzője nem keresett kifogásokat a BL-ből való kiesésüket követően.


Az Olympic Lyon 3-1-re legyőzte a Manchester City gárdáját a Bajnokok Ligája utolsó negyeddöntős mérkőzésén. A meglepetésgyőzelmet követően Rudi Garcia lelkendezve elemezte a mérkőzést, míg Pep Guardiola a csalódottan nyilatkozott.

A Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola nem keresett kifogásokat, úgy fogalmazott: kiesésükre nincs mentség.

„Nem akarok panaszkodni, vagy mentségeket keresni: kiestünk. A mérkőzés első 25 percében nem találtuk a ritmust, és bár úgy érzem a 2. félidőben sokkal jobbak voltunk, ebben a sorozatban tökéletesnek kell lenni, ha nyerni akar az ember. A 2. játékrészben több helyzetet is teremtettünk, de kihagytunk két gólt” mondta a mérkőzést követően.

„Ennél jobbnak kell lennünk. Csináltunk jó dolgokat a pályán, ugyanakkor hibáztunk mindkét területen, ezért veszítettünk. Ez hatalmas csalódás, de most ideje pihenni. Folytatjuk a harcot, és biztos vagyok benne, hogy egy nap sikerül majd áthidalnunk ezt a rést” – tette hozzá.

„A játék nyitott volt, de még tanulnunk kell, mert ma este nem voltunk elég jók. A City nem teremtett túl sok helyzetet, de eleget teremtett ahhoz, hogy győzni tudjon. A 3. góljuk véget vetett a játéknak. Kár, hogy így kell távoznunk, mert nem játszottunk úgy, mint amit valójában tudunk. Kezdeményezőbbnek kellett volna lennünk, főleg az első félidőben. Hosszú és nehéz év volt ez, ideje hazamenni” – zárta szavait.

A győztes együttes edzője, Rudi Garcia kiemelte a csapategység fontosságát, ugyanakkor Dembelé szerepének fontosságát is hangsúlyozta.


Rudi Garcia arcára kiült a boldogság.


Fotó: UEFA - Handout/UEFA via Getty Images

"Büszke vagyok a csapatomra, büszke vagyok a játékosaimra. Hittünk a győzelemben, és sikerült megszereznünk azt” – mondta lelkesen a RMC Sportnak a mérkőzés lefújását követően.

„Csak egy gólt kaptunk és ezt a csapatszellemnek köszönhetjük. Dembelé csalódott volt, de ahogy a mérkőzés előtt mondtam, tudtam, hogy döntő szerepben tér vissza. Örülök, hogy 2 gólt is szerzett, mert eddig még nem volt találata a sorozatban" - tette hozzá.

"Pep-től bármi kitelik. Tudtuk, hogy kifőzhet ellenünk valamit, amivel megbontja a csapatunk stabilitását, de kijelenthetjük, hogy megnyertük a taktikai csatát. Elsősorban a 16 közé szerettünk volna bejutni, de ezt is sikerült elérnünk. Ha ebben a szellemben játszunk, a Bayern ellen is lehet keresnivalónk" - mondta, utalva a következő találkozójukra is.
 

Forrás:theguardian.com, goal.com

Borítókép.

Sport365.hu - Mbappé csattanós választ adott a ligát kritizálóknak a Lyon győzelme után

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az Olympique Lyon 3-1-re legyőzte a Manchester City gárdáját a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, ezzel bejutva a legjobb 4 közé. Ezzel eldőlt, hogy az elődöntő mezőnyében 2 német és 2 francia csapat lesz ott. A francia csapatok eredményessége mellett a válogatott csatár, Kylian Mbappé sem tudott elmenni szó nélkül.

Videók