"Fáj, mert ott voltak előttünk a lehetőségek" - Jürgen Klopp

A nápolyiak első gólját téves ítélet előzte meg, tette hozzá a BL-címvédő FC Liverpool mestere.


Jürgen Klopp, a címvédő Liverpool vezetőedzője szerint csapatának volt elég lehetősége, ám nem tudott élni ezekkel, ezért kapott ki kedden a Napoli vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában.
"Fáj, mert ott voltak előttünk a lehetőségek. Nyílt mérkőzés volt számos ellentámadással, ám hiába kínálkoztak előttünk a helyzetek, nem tudtunk élni velük, és ez baj" - értékelt az 52 éves német tréner.
Kilenc perccel a rendes játékidő vége előtt Dries Mertens büntetőből szerzett vezetést a házigazdának a nápolyi összecsapáson, majd a ráadás perceiben a csereként beállt Fernando Llorente állította be a 2-0-s végeredményt, aki a nyáron az előző BL-idény döntősétől, a Tottenham Hotspurtől érkezett.
 
Jürgen Klopp csapata helyzetkihasználásaival egyáltalán nem volt elégedett.
Fotó: Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images
 
Klopp szerint ugyanakkor a Napoli vezető találatát téves ítélet előzte meg. "Szerintem egyértelműen és világosan nem volt büntető" - utalt Andy Robertson szerelési kísérletére José Callejón ellen a tizenhatoson belül. - "Felugrott, mielőtt még összeértek volna, de ezen már nem változtathatunk." A Liverpool az elmúlt 15 év egyetlen olyan címvédője, amely vereséggel kezdte a sorozatot. Legutóbb 1994-ben az AC Milan kapott ki az Ajaxtól. Carlo Ancelotti, a hazaiak mestere a csapategységben látta a siker kulcsát. "Együtt támadtunk és együtt védekeztünk, a mai labdarúgásban kulcsfontosságú, hogy jól alkalmazkodj a kialakult szituációkhoz, és mi mindvégig így tettünk" - fogalmazott.
 

Videók