Döntetlen után egy apró előny a Chelsea-nél

A kedd esti Bajnokok Ligája nyolcaddöntők első mérkőzésén a Chelsea és a Paris Saint-Germain 1-1-es döntetlen játszott Párizsban.


A Chelsea kezdőcsapatában végül helyet kapott az influenzás Cesc Fabregas, azonban csak a padon kezdett az kolumbiai Cuadrado, és Oscar is. A párizsiaknál a bevethető legerősebb csapat lépett pályára.

A mérkőzés képe úgy alakult, ahogyan azt előzetesen jósolták a szakértők. A Chelsea a védekezésre koncentrált, José Mourinho semmiképp sem akart gól kapni idegenben, ezt már régóta megszokhattuk tőle. Aztán a 36. percben mégis a Chelsea szerzett vezetést, miután Cahill sarokkal felpörgetett labdáját Ivanovic fejelte a kapuba.

A PSG-nél volt többet a labda, próbálkoztak is, de a Chelsea nagyon jól szervezte a védelmét. A második félidőben Ibrahimovic, és Matuidi is kiegyenlíthetett volna, de a próbálkozásukat vagy Courtois vagy egy védő hatástalanította. De az 54. percben sikerült az egyenlítés: Maxvell ragyogó beadását Edison Cavani bólintotta a kapuba.

A mérkőzés további részében a PSG ment előre, de főleg a középpályán tudtak csak passzolgatni, a Chelsea lezárta a passzsávokat. Az utolsó utáni percben pedig Courtois védte Ibrahimovic fejesét, így maradt az 1-1-es döntetlen. Az eredmény talán a Chelsea-nek jobb, de Londonban bármi lehet, főleg, ha felépülnek a PSG sérültjei.

Ivanovic gólja:

 

És az egyenlítő találat:

Videók