Conte feldúltan nyilatkozott a dortmundi vereség után - Reakció

Az olasz szakember az Inter vezetőségét bírálta.


Antonio Conte, az Internazionale edzője a klub vezetőségének rossz nyári döntéseire is kitért azután, hogy kedden este együttese 2-0-s vezetésről kikapott a Borussia Dortmund vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

"Néhány komoly hiba történt a tervezés időszakában, ilyen szűk kerettel nem tudunk két fronton megfelelően szerepelni" - mondta a korábban a Juventusszal olasz és a Chelsea-vel angol bajnok szakember, aki szerint a nem túl mély merítési lehetőség mellett további probléma, hogy legtöbb futballistája nem elég tapasztalt ehhez a szinthez.

Conte feldúlt nyilatkozatában egyértelműen célzott arra, hogy a klubvezetőknek is magyarázatot kell adniuk a kamerák előtt és nem csak neki.

"Belefáradtam már abba, hogy folyton ugyanazt ismételgessem, talán nekik kellene idejönniük és mondani valamit" - nyilatkozta az 50 éves edző, aki szerint játékosai mindent kiadtak magukból Dortmundban.

Az Inter az olasz bajnokságban a második helyen áll, egy ponttal elmaradva a címvédő Juventustól, a BL-ben viszont a németországi vereséggel nehéz helyzetbe került, csak a harmadik a csoportjában, három pont hátránnyal a második Dortmundhoz képest.

Borítókép: Bernd Thissen/Getty Images

Videók