BL: Solksjaer nyilatkozata a PSG elleni vereség után

Két játékos is kidőlt a sorból.


A Manchester United 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos PSG ellen hazai környezetben, így a Vörös Ördögök továbbjutási esélye minimálisra csökkent a BL-nyolcaddöntőben. A gall csapat szakmai stábja Neymarra és Cavanira sem számíthatott, ennek ellenére a párizsiak ideális pozícióból várhatják a visszavágót. 

 
"Olyan meccset játszottunk, amilyenre előzetesen készültünk. Miután a PSG megszerezte a vezetést, átvette az irányítást. Az utóbbi időben ilyen szintű találkozón nem szerepeltünk. Értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyeket hasznosítanunk kell a jövőben. A PSG a topcsapatok szintjén áll, mi is szeretnénk erre a szintre eljutni. Természetesen nagyon csalódottak vagyunk" - fogalmazott Ole Gunnar Solksjaer. 
 
A manchesteri csapatból Lingard és Martial is kidőlt a sorból. Az MU norvég mestere szerint mindkét játékos izomsérülést szenvedett, és az elkövetkező napokban kiderül, hogy mennyi kihagyás vár rájuk.  
 
Solksjaer egyébként először szenvedett vereséget, mióta átvette José Mourinhótól az irányítást. 

Videók