BL: őrületes izgalmakat hozott az angol csúcsmeccs - videó

Felejthetetlen mérkőzést láthattak a drukkerek.


Egygólos előnyből várhatta a Tottenham a Manchester City elleni visszavágót. Aztán a két angol csapat olyan meccset "rittyentett", amit sokáig fogunk még emlegetni. Sterling már a negyedik percben eltüntette a hazaiak hátrányát, de a City-drukkerek öröme nem tarthatott sokáig, hiszen Szon néhány minutum alatt duplázni tudott. Igazi őrület volt a pályán, hiszen Silva találata után a 11. percben 2-2 állt az eredményjelzőn. A 21-es a Manchester Citynek is nyerőszámnak bizonyult, mivel a 21. percben Sterling újra beköszönt. 
 
A parádés első játékrész után a második félidőben sem unatkoztunk. Agüero is feliratkozott a gólszerzők listájára, az argentin megmozdulása után már Guardiola csapata állt továbbjutásra. Természetesen nem ez volt az utolsó csavar a flúgos futam során, Llorente a 73. percben volt eredményes, hosszú videózás után a játékvezető meg is adta a gólt. Aztán a hajrában jöhetett volna a dráma, Sterling harmadszor is túljárt Lloris eszén, de les miatt mégsem következett a középkezdés. A City és a Tottenham játékosai is minden dicséretet megérdemelnek, hiszen az utóbbi évek egyik legnagyobb BL-meccsét produkálták. 
 

A Porto-Liverpool ütközeten jóval kevesebb izgalom akadt. A Mersey-partiak az első felvonást 2-0-ra nyerték meg hazai környezetben, így nagyobb esélyük volt a továbbjutásra. Klopp fiai nem is hagyták, hogy a portugálok kiénekeljék a sajtot a szájukból. A Pool idegenben is magabiztos győzelmet aratott, és várhatja a Barcelona elleni elődöntőt. A másik ágon a Tottenham az Ajax gárdájával méri össze az erejét.  
 
Eredmények:
 
FC Porto (portugál)–Liverpool (angol) 1–4 (0–1) 
Gólszerző: Éder Militao (68.), ill. Mané (26.), Szalah (65.), Firmino (77.), Van Dijk (84.)
 
Továbbjutott: a Liverpool, 6–1-es összesítéssel, kettős győzelemme
 
Manchester City (angol)–Tottenham Hotspur (angol) 4–3 
Gólszerző: Sterling 4., 21., B. Silva 11., Agüero 59., ill. Szon Hung Min 7., 10., F. Llorente 73. 
 
Továbbjutott: a Tottenham Hotspur, 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal 
 
 

A kép forrása: Chloe Knott - Danehouse/Getty Images  

Videók